„Habár nagyon nehéz lehet felfogni ezt azoknak, akik a politika szemüvegén keresztül tekintenek a katolicizmusra, a pápák nem olyanok, mint az elnökök és kormányzók, a dogma pedig nem olyan, mint a közpolitika. Ami annyit tesz, hogy a »pápai adminisztráció« változása nem jelenti – nem jelentheti – a katolikus »nézetek« változását is. A dogmák, a tanítás, amint az Egyház felfogja azt, nem bárki »nézeteinek« a kérdései, hanem a dolgokról szóló igazság kiérlelt megértése.
(...)
Másképp szólva a pápák nem autoritárius személyek, akik azt tanítanak, amit akarnak és úgy tanítanak, ahogy akarnak. A pápák egy kötelező erővel bíró hagyomány védelmezői, aminek a szolgái, nem pedig az alakítói. Ferenc pápa ugyanúgy tudja ezt, mint bárki más; többször elismételte, hogy ő »az Egyház gyermeke«, aki azt hiszi és tanítja, amit az Egyház hisz és tanít.
Ennélfogva a megjegyzés, hogy ez a pontifikátus meg fogja változtatni a katolikus tanítást a homoszexuális aktusokról vagy az elváltak és újraházasodottak viszonyát az Egyház közösségéhez, tévedés, habár az Egyház bizonyosan előre tud lépni a homoszexuálisok és elváltak pasztorálásában. A környezetre és a szegényekre vonatkozóan az Egyház társadalmi tanítása régóta úgy tartja, hogy gondoskodnunk kell a teremtésről, és hogy az Úr legkisebb felebarátait illetően erkölcsi kötelezettségünk a szolidaritás és a jótékonykodás; a társadalmi tanítás ugyanakkor nyitva hagyja a kapukat a viták számára a konkrét, specifikus intézkedéseket illetően, így a jóakaratú emberek és a kormányok maguk vizsgálhatják, hogy adott helyzetben mit jelent a gondoskodás, a szolidaritás és a jótékonykodás."
George Weigel cikkét – What Popes Can and Can't Do – a Mandiner szemlézi:
http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20140116_george_weigel_amit_a_papak_megtehetnek_es_amit_nem
