Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Ajánljuk még

A pannonhalmi főapátság és a kalocsai érsekség is bemutatkozott egy turisztikai szakkiállításon

2017. 03. 10.

„Mihelyt tehát vendéget jelentenek, szolgálatkész szeretettel siessenek elébe az elöljáró és a testvérek" – idézte Szent Benedek Reguláját Várszegi Asztrik.

 

A Hungexpo március 2-től 5-ig tartó Utazás 2017 kiállításán a belföldi díszvendég az európai ifjúsági olimpiai fesztivált rendező Győr, a külföldi Oroszország, a kulturális díszvendég pedig Pannonhalma volt – olvasható a híradás a Magyar Kurír portálon.


Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát arról beszélt a megnyitón, hogy a bencés monostor egyik küldetése – Szent Benedek Regulája szerint is – a vendégek fogadása. Ahogy a Regula fogalmaz: „Minden érkező vendéget úgy fogadjanak, mint magát Krisztust, mert ő maga mondja majd egykor: »Idegen voltam, és befogadtatok engem« (Mt 25, 35). Mihelyt tehát vendéget jelentenek, szolgálatkész szeretettel siessenek elébe az elöljáró és a testvérek."


A tömegturizmus korszakában nyilván nem lehet már így köszönteni a vendégeket – ismerte el a főapát, de rögtön hozzátette, hogy az eredeti eszményhez, vagyis hogy minden érkezőt a Krisztus iránti szeretettel, örömmel és alázattal várjon, fogadjon az egész közösség, ragaszkodnak.


A Pannonhalmára látogató vendégek a bazilika–kerengő–könyvtár hagyományos turisztikai háromszögén kívül ma már számtalan egyéb élménygyűjtő és kulturálisan inspiráló helyszín, látványosság közül válogathatnak – hívta fel a figyelmet a főapát, kiemelve a gyógynövényes kertet, a labirintust, a pincészetet, az éttermet és a cukrászatot.


Ugyancsak a Magyar Kurír adta hírül, hogy a kiállításon a kalocsai érsekség is bemutatta felújítási programját. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye több éven át tartó programja keretében megújul Kalocsa barokk érseki központja, a Nagyboldogasszony-főszékesegyház, az érseki kastély, a Katona István-ház és a főszékesegyházzal szemben álló egykori kanonokház. Az érsekség célja, hogy a főszékesegyház belső terében és a Szentháromság téren végzett feltárás térbeli bemutatásával, a régészeti leletek Astriceum Érseki Múzeumban megvalósítandó kiállításával az érsekség múltját, kulturális épített értékeit, tárgyi emlékeit megismertesse. A kiállításon Horváthné Csortán Krisztina marketingkoordinátor képviselte az érsekséget.


A munkálatok várhatóan jövőre fejeződnek be, de már idén várja a látogatókat a főszékesegyház barokk tere, az Astriceum Érseki Múzeum az érseki kincstár tárgyaival és az érseki kastélyban található könyvtár barokk Patachich-terme.

 

 

BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem