Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Ajánljuk még

A tiltakozások ellenére megnyílt a McDonald’s a Szent Péter tér közelében

2017. 01. 13.

Január közepétől már hamburgert is osztanak a hajléktalanoknak.

 

Az Apostoli Szentszék Vagyonkezelősége (APSA) adta bérbe Rómában a Borgo Pio egyik épületének néhány helyiségét a McDonald's amerikai gyorséttermi hálózatnak. Az étterem december 30-án nyílt meg – olvasható a Magyar Kurír portálon

 

Az idén szeptemberben bérbe vett épület a Vatikán tulajdonát képezi, közel van a Szent Péter térhez, de nem a Vatikánvárosi Állam területén, hanem a Borgo Pio és a via del Mascherino sarkán található, bejárata a Città Leonina tér felől nyílik. Az APSA korábban is bérbe adta ezeket a helyiségeket, azelőtt egy bank működött benne, majd gazdátlanná vált, és éveken át nem kaptak megfelelő ajánlatot. Az amerikai gyorséttermi hálózat által kínált bérleti díj a háromszorosa annak, amit az elmúlt években kínáltak az 538 négyzetméteres területért – a La Repubblica olasz napilap információi szerint havi 30 ezer euróról van szó.

 

A környéken élők és a házban lakó bíborosok közül többen tiltakoztak, a vagyonkezelőség szerint azonban minden a törvényi előírásoknak megfelelően történt. Elio Sgreccia bíboros, a Pápai Életvédő Akadémia tiszteletbeli elnöke októberben a La Repubblica hasábjain fejezte ki tiltakozását, szerinte a döntés nem tartja tiszteletben a városképet, és nem tartja megfelelőnek annak módját sem, ahogyan a vagyonkezelő tudatta a lakókkal, hogy hozzá kell járulniuk a költségekhez.

 

A Borgo Pio lakói is a városkép miatt aggódtak, mert a gyorsétterem véleményük szerint nem illeszkedik a helyi művészeti, kulturális hagyományokba. A helyi városvédő egyesület korábban levélben fordult Ferenc pápához, kérve, hogy akadályozza meg a bérbeadást.

 

Domenico Calcagno bíboros, az APSA elnöke ezzel ellentétben jó lehetőséget látott a McDonald's ajánlatában, és azt nyilatkozta, mindenben betartják a törvényi előírásokat, a tervek nem állnak szemben sem a hagyományos városképpel, sem pedig a Szentszék érdekeivel.

 

Január 2-án a New York Times is hírt adott arról, hogy a korábbi tiltakozások ellenére december 30-án nyugodt körülmények között nyílt meg Rómában az új gyorsétterem.

 

*

 

Később – mintegy válaszként a vádakra – arról érkezett hír, hogy a nemrég megnyílt McDonald's január 17-től kezdve minden héten hamburgert oszt a Szent Péter-tér környékén élő hajléktalanoknak.


A McDonald's több mint ezer adag ételt bocsát a fedél nélkül élők rendelkezésére hetente egyszer, hétfőnként 13 órakor. A menü egy dupla sajtburgerből, frissen felszeletelt és csomagolt almából és egy félliteres ásványvízből áll.

 

 

 

BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem