A váci egyházmegye püspöke 2013. szeptember 11-én volt vendégünk az ÉrMe Nyílt Hálózati esten, utána pedig exkluzív interjút adott az ÉrMeháló.hu-nak. Dr. Beer Miklóst elsősorban az egyház és a vállalkozók kapcsolatáról, a cégvezetők társadalmi felelősségéről kérdeztük – ez a témakör amúgy is a figyelem fókuszába kerülhetett, miután a Katolikus Társadalmi Napok az ÉrMe Üzleti Hálózat szervezésében nagy sikerrel zárult. (A püspök úr egyébként maga is felkereste a rendezvényt, és előadó is volt a kapcsolódó konferencián.)
– A keresztény vállalkozónak, cégvezetőnek van valamilyen speciális küldetése a mai világban? Püspök atyát mint lelkipásztort kérdezzük: milyen eligazító gondolatokat tud számunkra megfogalmazni?
– Kiindulhatunk a talentumokról szóló példabeszédből, vagy akár abból, amit Szent Pál mond: „Mid van, amit nem úgy kaptál?" Nem mi választjuk, hogy hová születünk, milyen történelmi helyzetbe, milyen kulturális miliőbe, mennyi az intelligenciahányadosunk és így tovább. A magyar nyelv szépen kifejezi ezt: „adottságaink" vannak. Persze, sok múlik a tanuláson, a szorgalmunkon, az erőfeszítéseinken, de összességében mégis úgy kell tekintenünk a társadalmi helyzetünkre, mint adottságra. Ezeket nevezi Jézus talentumoknak, azaz örökségnek, ami – ez itt a következő fontos gondolat: – kötelez bennünket! Ahogy a hátrányos helyzet sem olyan, amelyet maga választ valaki, az előnyös helyzet sem olyan, amellyel büszkélkednünk kellene. Inkább arra kötelez, hogy együttérző lélekkel tekintsünk a hátrányos helyzetűekre. Ebből következően lelkipásztorként elsősorban azt mondanám egy keresztény vállalkozónak: a fentiek tudatában próbáljon segíteni hátrányos helyzetű embertársain! Balog Zoltán barátommal arról beszéltünk nemrégen – és ő a miniszteri beosztása dacára egyet is értett velem –: nincs olyan politikai rendszer, amely intézményesen meg tudna oldani minden társadalmi hátrányt és konfliktust; mindig szükség lesz arra, hogy személyesen forduljunk embertársaink felé és segítséget nyújtsunk nekik. Úgy gondolom, egy keresztény vállalkozónak, cégvezetőnek szembe kell néznie ezzel a kötelezettséggel.
– Gyakran emlegetik ma a „vállalatok társadalmi felelősségének" fogalmát, bár talán helyesebb lenne a vállalatok vezetőinek, tulajdonosainak személyes felelősségéről beszélni. Mit tehetünk a társadalmi problémák megoldásáért?
– Társadalmunk legégetőbb kérdése ma az, hogy munkát adjunk az embereknek. Ez a vállalkozások kiemelt felelőssége. Persze becsülettel, bejelentve foglalkoztatni a munkavállalókat, a családi helyzetüket is szem előtt tartva... Nyilvánvaló, egy vezetőnek mérlegelnie kell azt is, hogy a cég működőképes maradjon, neki kell felmérnie, hogy meddig tud elmenni. De azt gondolom, általában legalább egy ember foglalkoztatásáról, egy család megélhetéséről minden vállalkozásnak gondoskodnia kell.
– Tehát ezt kell a legfontosabbnak tekintenünk a szóba jöhető felelősségi területek között? Hiszen sok minden másért is lehet tenni: a környezet védelméért, a lakóhely szépítéséért, a határon túli magyarokért és így tovább...
– Igen, ez a legfontosabb, ez következik az egyház társadalmi tanításából is. Püspökként én is „cégvezető" vagyok, hiszen ötven munkatársam van, és én is megpróbálom a családi helyzetüket, személyes problémáikat is figyelembe venni, amikor munkát, feladatokat adok nekik. Valahogy úgy látom jónak ezt, ahogy velem is történt, amikor kisgyerek voltam: édesapám korán meghalt, és a keresztapámék foglalkoztak velem, elvittek táborozni, különböző programokra, aminek mindig nagyon örültem. Tehát valami hasonló figyelemmel, együttérzéssel kell a foglalkoztatottjaink felé fordulni, nemcsak a munkaerőt, hanem a problémákkal küszködő embert, a családfenntartót is látni kell bennük.
(A kép forrása: vaciegyhazmegye.hu)
– Az egyház és a vállalkozók kapcsolatát két irányból is meg lehet közelíteni: mit tehetnek a keresztény vállalkozók az egyházukért, illetve az egyház mit tehet a hozzá tartozó vállalkozókért? Püspök úr hogyan látja ezt a kérdéskört?
– Első megközelítésben itt ugye olyasmik szoktak mindenkinek az eszébe jutni, hogy mondjuk a templom tatarozásakor jól jön egy helyi vállalkozó, aki nem fog túlszámlázni és becsületesen el fogja végezni a munkáját. Aztán az is elő szokott kerülni, hogy ha például az új Mária-szoborra gyűjtünk, akkor a jól menő vállalkozó az átlagosnál nyilván több adományt fog erre adni. Én viszont azt szeretném most hangsúlyozni: ne ebben merüljön ki egy vállalkozó részvétele az egyház küldetésében! Gyökössy Endre kifejezésével élve, ellent kell állnunk a „kollektív önzés kísértésének", azaz nem biztos, hogy még egy márványszobor, még egy kis templomi aranyozás hiányzik a legjobban. Lehet, hogy az adott egyházközségnek nem önmagára kellene fordítania minden adományt, hanem esetleg támogathatna egy másik, szegényebb egyházközséget, és ebbe az önkorlátozásba, szolidaritásba hívná partnerként a vállalkozókat. De a legfontosabb szerepük az lehetne a vállalkozóknak az egyházban, hogy példát mutatnak! Mutassanak példát, hogyan lehet megbízhatóan, becsületesen, a korrupciónak ellenszegülve, a munkavállalókkal jó hangulatban, „egy csapatot alkotva" együtt dolgozni! Legyenek „só" a társadalomban, saját példájukkal bizonyítsák be, hogy lehet becsületesen, másokra is figyelve, másokat is segítve élni, dolgozni, vállalkozni.
– Mit gondol arról, hogy a keresztény vállalkozók és cégvezetők – mint ahogy az az ÉrMe Üzleti Hálózatban is történik – összefognak, segíteni próbálják egymást?
– Nagyon jó dolognak tartom. Ajánlják egymást, próbáljanak együtt vállalni nagyobb megbízásokat, működjenek együtt, amiben lehet. Ez is üzenet az egyház és a társadalom számára: tudunk szövetkezni!
– Sokunk tapasztalata, hogy az üzleti élet nem feltétlenül csak a versengés terepe: az együttműködésre érdemes a több időt, energiát fordítani...
– Kétségtelen, hogy a gazdaságban versenyhelyzet van, de ha az irigység, a féltékenység felülkerekedik, az visszahúzó erő. Láttam jó példákat az együttműködésre. Pilismarót-Dömös plébánosa voltam, és amikor most nyáron odalátogattam, sokan összeszaladtak, mesélték a híreket. Elmondták például, hogy a buszsofőrnek traktora van, egy másik család a földjén vetőgéppel, bálázógéppel dolgozik, egy harmadik Dániából technológiát hozott a termés feldolgozásához, és így egymást segítik, lehetőséghez juttatják.
– Az egyháznak vajon feladata, hogy segítse az ilyen együttműködéseket a hívei körében?
– Püspökként én felelősséget érzek azért, hogy az egyház segítsen megerősíteni az életkedvet, az önbizalmat, a vállalkozókedvet a társadalomban. Ennek érdekében keresnünk kell a kapcsolatokat a helyi önkormányzatokkal, a helyi vállalkozókkal. Az egyház szervezete olyan strukturális bázis, amit sokkal jobban ki lehetne használni. Szervezhetünk programokat, találkozókat, erősíthetjük a különböző szerveződéseket, hogy segítsük ezt a folyamatot...
– Kérdés, hogy a gyakran amúgy is túlterhelt papság mennyire tud, illetve akar ilyen feladatokat is magára vállalni.
– Ez valóban probléma, de sok feladatot le is lehetne osztani. Szép dolog, ha idős asszonyok összejárnak a rózsafüzért imádkozni, de felmerülhet az is, hogy emellett esetleg lenne energiájuk a fiatal családoknál kisgyermekre vigyázni. Vagy segíthetnének megszervezni, hogy a templom mindig nyitva lehessen, és ezzel a közösség szemében is új értelmet, értéket nyerne a jelenlétük. És nagyobb léptékben is: el kellene kerülni, hogy az egyház „önszórakoztató egyesületté" váljon, ami a saját tagjait saját médiával, saját programokkal szépen ellátja, de a külvilággal nem törődik. Papjaink is és mindannyian elsősorban azt a feladatot kaptuk az Úristentől, hogy megszenteljük, jobbá tegyük a világot. Ami nem ezt szolgálja, az talán nem is olyan fontos.
– A Váci Egyházmegye saját vidékfejlesztési irodát tart fenn. Ennek is ez a célja?
– Pontosan. Szeretnénk a családi vállalkozások, a helyi szövetkezetek, helyi piacok, önfenntartó gazdaságok működését segíteni, ösztönözni. Szerintem ez nem idegen egy püspökségtől. A vallás nem magánügy; keresztényként is meg kell jelennünk a társadalomban, hozzá kell járulnunk a problémák megoldásához. Nagyon jónak tartom, ha mise után együtt maradnak az emberek és beszélgetnek. Megbeszélhetik, hogy mit érdemes termelni, akár üzletet is köthetnek...
– Az egyháznak a történelemben máskor jutott már egyfajta „gazdaságfejlesztési szerep", elég, ha például a középkori szerzetesek mezőgazdasági tevékenységének úttörő és példaadó jellegére gondolunk. Elképzelhető, hogy most is hasonló szerep vár az egyházra?
– Biztos, hogy ez nem idegen tőlünk. Mindszenty Józsefnek és Prohászka Ottokárnak például nagy szerepe volt a népfőiskolák, a Hangya-szövetkezek létrehozásában. Követésre méltónak tartom a példájukat.
– Főleg vidéki, falusi példákat említett. Városban is működhet ez hasonlóképpen?
– Persze, ott talán a kulturális programok inkább olyanok, amelyek összehozhatják az embereket. Az a lényeg, hogy beszélgessenek, ajánlják, juttassák lehetőségekhez egymást. Nagyon jó gondolat például a plébániai „szaknévsorok" létrehozása, ahol azok a helyi vállalkozók, mesteremberek szerepelnek, akikkel jó tapasztalataik vannak, akikben megbíznak az egyházközséghez tartozók. Ferenc pápával összhangban biztatok mindenkit: lépjünk ki a templom kapuján! És amikor kiléptünk, keresztényként legyünk jelen a világban, és tegyük azt jobbá az Úristen szándéka szerint.
Bethlenfalvy Gábor