Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Ajánljuk még

Az etikus befektetésekről rendeztek konferenciát a Vatikánban

2016. 07. 15.

A magángazdaság is sokat tehet a szegénység felszámolásáért.

 

2016. június 26. és 28. között másodszor rendezték meg az Etikus Befektetés Konferenciát a Vatikánban az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa szervezésében, a Catholic Relief Service segélyszervezet közreműködésével.

 

Június 29-én a Szent Péter és Pál-napi Angelus előtt mondott beszédében Ferenc pápa imádkozott az etikus befektetéssel foglalkozó konferencia résztvevőiért is, akik második alkalommal találkoztak a Vatikánban. A Szentatya felhívta rá a figyelmet, a magánbefektetések és a közszféra együttes erővel sokat tehet a szegénység felszámolásáért.

A háromnapos konferencia az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa szervezésében, a Catholic Relief Service segélyszervezet közreműködésével valósult meg, Legyen az irgalmasság szentéve a szegényekért való befektetések éve címmel.

 

A konferencián, melyen egyaránt részt vettek az üzleti élet szakértői és egyházi vezetők, azt vizsgálták, milyen módokon lehet befektetések révén segíteni az egyház társadalmi küldetését. Az etikus befektetés révén olyan szervezetekbe és cégekbe lehetséges invesztálni, melyek a rászorulókat támogatják, ugyanakkor a befektető fél számára is nyereséget termelnek.

 

Séamus Finn, az OIP Befektetési Alap etikus tanácsadója – ez a szervezet biztosítja a katolikus intézmények anyagi erőforrásainak a hittel összeegyeztethető befektetését – a konferencián tartott előadásában elmondta, annak ellenére, hogy az etikus befektetés új területnek számít az egyházban, számos egyházmegye és szerzetesrend számára ad lehetőséget arra, hogy karitatív tevékenységét egy etikus befektetésre épülő üzleti modellre alapozhassa. „Ez nem olyan, mint amikor államkötvényeket vagy hagyományos értékpapírokat vásárolunk, vagy bankba tesszük a pénzt. Ebben az esetben egy konkrét célt szem előtt tartva fektetünk be – ez a forma az elmúlt tíz-tizenöt évben jelent meg az üzleti szférában."

 

Séamus Finn hangsúlyozta, egyre nagyobb a jelentősége annak, hogy az egyházi intézmények számára fenntartható formát dolgozzanak ki a világ valamennyi pontján, nem csak a fejlődő országokban. Az egyház mindig adományokból és gyűjtésekből élt, fontos átgondolni, hogyan támogassuk az egyház és intézményei munkáját. Ugyanakkor arról is vita folyik, mi legyen az egyházi ingatlanokkal és földekkel, lehetne-e jobban a közösség javára fordítani őket, oly módon, hogy abból valamennyi bevétel is származzon, mellyel az egyház munkáját támogatni lehet. Beszélt a karitatív hozzáállás nehézségeiről is, elismerve, hogy a karitászra mindig szükség lesz, azonban új utakat is keresnünk kell, az emberi méltóságot építő utakat.

 

Forrás: Vatikáni Rádió, Magyar Kurír

 

 

 

BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem