Járja a táncot. Benne van a bugi a lábában. Táncos lábú. Nem beszélhetünk táncról lábak nélkül. Aki kerekesszékbe kényszerül, le kell mondania a parkettről – gondolhatnánk. Nem így az ÉrMe Junior Klub és a Budapesti Máltai Fiatalok tagjai, akik elhatározták: szerveznek egy olyan bulit, ahol fogyatékkal élő és egészséges fiatalok korlátok nélkül szórakozhatnak együtt. „Noha a program először bálnak indult, hamar rájöttünk: egy buli a kötetlenségével még több embert megmozgathat" – mesél a kezdeti ötletelésről Szakszon Réka, a Budapesti Máltai Fiatalok koordinátora, a program egyik főszervezője.
Az igazi lendületet az ÉrMe Üzleti Hálózat tavalyi (2015. decemberi) jótékonysági árverése adta meg. A bevétel egy részét ugyanis a bál megrendezésére fordíthatták a fiatalok. Így már együtt volt az akarat és a pénz is. Kezdődhetett a majd egy évig tartó szervezés.
A rendezvény megálmodói tudták: a különleges program lebonyolítása olyan nehézségekkel járhat, amelyekre egy egészséges ember soha nem is gondolna. A szervezőgárda ezért hamarosan mozgáskorlátozott tagokkal bővült.
Az első nagy feladatot a tökéletes helyszín megtalálása volt. Még olyan akadálymentesített épületet sem egyszerű találni, amelyben a teaház, a táncparkett, valamint a játék- és fotósarok is elfér, és akkor még nem is beszéltünk a közlekedésről – mutatnak rá a szervezők. Sok mozgáskorlátozott ugyanis busszal, villamossal jár, a helyszínnek tehát közlekedési csomópont közelében kellett lennie. Ám ha még ez sem lenne elég, szem előtt kellett tartani, hogy a sérült embereknek este is haza kell jutniuk valahogy, az éjszakai buszok többsége azonban nem akadálymentesített.
A feladványt megoldották: sikerült megtalálni a tökéletes helyszínt, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium épületét, amelyet az igazgatóság térítés nélkül a program rendelkezésére bocsátott, mivel úgy gondolták, jó ügyet szolgálnak a felajánlással. Az iskola földszintje kisebb változtatásokkal teljesen akadálymentesíthető, pár percnyi sétával vagy gurulással pedig elérhető a Móricz Zsigmond körtér, ahonnan az alacsony padlós 6-os villamos a mozgáskorlátozottakat is kényelmesen szállítja.
A szervezés összetettsége még inkább motiválta a fiatalokat. „A nyári táborban Gyuszi és Anna, a kerekesszékes szervezők folyamatosan kérdezték: »Réka, mi van a bállal?«, ez hajtott előre. Ráébresztett: ez a bál mennyire fontos nekik és társaiknak" – idézi fel a főszervező. A mozgáskorlátozottaknak és a fogyatékkal élőknek ugyanis kevés lehetőségük van kimozdulni, közös programokon részt venni. Sokan egy évben csak egyszer, a nyári táborokban – például a nemzetközi vagy a magyarországi Máltai Mozgáskorlátozott Táborokban – tudnak találkozni. A bál megadta nekik a lehetőséget: egy teljes esztendő helyett csak fél évet kelljen várniuk, hogy újra lássák egymást. Rengetegen éltek is a lehetőséggel. Öt régióból összesen kilencven fő – negyvenöt sérült és ugyanennyi kísérő – jelentkezett az eseményre.
A helyszín és a létszám tehát már adott volt, ám még mindig csak a munka felénél tartottak a szervezők. Mivel az épületben nem volt elég akadálymentes mosdó, szükség volt mobil mellékhelyiségekre, a vidékről érkezőknek pedig szállást kellett biztosítani. Noha a szeretetszolgálat rendházában volt elegendő hely a vendégeknek, a rámpa, az ágyak és az ágyneműk hiányoztak. Szerencsére a Sziget Fesztivál szervezői lehetővé tették, hogy nyáron a rendezvény helyszínen hagyott felszereléseket a karitatív szervezetek összegyűjtsék és megtartsák, így a Budapesti Máltai Fiataloknak is volt elég hálózsákjuk és felfújható matracuk a sérültek és kísérőik elszállásolására.
December harmadikára, a fogyatékkal élők világnapjára minden készen állt, hogy a mozgáskorlátozottak és az egészségesek együtt, korlátok nélkül bulizhassanak. A kapunyitás után sorra érkeztek a vendégek, ki két lábon, ki négy keréken, de mindenki a dress code-nak megfelelően fekete-fehérben. Belépéskor a résztvevők megkapták a szintén fekete-fehér karszalagjukat – melyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa, Szabolcs tervezett, aki maga is kerekesszékes –, s kezdődhetett is a buli.
A fogyatékkal élők, a kísérők, az önkéntes segítők és a szervezők közel százötvenen szórakoztak együtt, felszabadultan és önfeledten. A teázóban mindig volt lehetőség egy kis elcsendesülésre, meghitt beszélgetésre. A szervezők pedig mindent megtettek azért, hogy senki se érezze magát kiszorítva. Apróra vágott ételekkel, szívószálakkal segítették azokat, akiknek nehezebben megy az étkezés.
A játéksarokban megállás nélkül folyt a kártyázás, a társasozás, ám a résztvevők még ennél is gyakrabban látogatták a fotósarkot. Mindenki szeretett volna egy humoros képet a segítőjével vagy a rég nem látott barátjával, barátnőjével, hogy legyen egy visszaidézhető emléke az estéről.
A legnépszerűbb hely mégsem a teaház, a játszó- vagy a fotósarok, hanem a táncterem volt. „Hihetetlen hangulat uralkodott a parketten" – emlékszik vissza Réka. Székben vagy anélkül, nem számított. A kerekek nem riasztottak vissza senkit a bodysurftől, a tömeg feje fölött, a magasban úgy tombolhatott a mozgássérült, mint bárki más, ugyanúgy pörgették a székben ülő lányokat, mint a két lábon járókat. A tánctéren megszűntek a különbségek. A fiatalok egyszerűen csak mindenfajta korlát nélkül buliztak, élvezték a zenét és egymás társaságát.
Járja a táncot vagy gurulja a táncot. Benne van a bugi a lábában vagy a székében. Táncos lábú vagy táncos székű. Most nem számított, s máskor sem kellene, hogy számítson. A parketten ugyanis mindenkinek helye van.
Meszleny Zita
Fotók: Horváth Márk
