– Korábbi beszélgetéseink a hálózatokról és a kapcsolatépítésről megerősítették bennem azt az érzést, hogy itt valami nagyon „kereszténység-kompatibilis" gondolkodásmódról van szó... A kapcsolataink jellegzetes eloszlási jellemzőit látva nagyon is hajlamosak lehetünk arra, hogy egyértelmű isteni szándékot lássunk abban, hogy a Teremtő közösségi lénynek teremtett minket. De mondjuk ha az Újszövetségből összeszednénk, hogy Jézusnak hány emberrel milyen erős személyes kapcsolata volt, akkor – az a gyanúm – elég szépen kirajzolódna az a bizonyos „skálafüggetlen eloszlás". Hogyan látod ezt? Van mindennek alapja, vagy tévúton járunk, ha ilyesmin töprengünk?
– Nem a kapcsolati körök vizsgálatára tenném a hangsúlyt. Inkább onnan kezdeném a közös tűnődést, hogy volt az első beszélgetések egyikében egy fogalmunk: az „élet-milyenségű" (avagy „élet-minőségű"). Ez arra utalt, hogy az élet teljességével kompatibilis. Számomra mind a kereszténység (nem a skrupulusok mentén félreértelmezett mivoltában), mind a hálózatok tudománya ilyen „élet-milyenségű" dolog. Akik értegetik a hálózatok és a rendszerelmélet illatát, azok számára a vallásuk, de még akár az ateizmusuk is, több és életszerűbb lesz. Például a szombati munkatilalom tabu voltát Jézus felrúgja, és kijelenti „a szombat van az emberért". Ezzel nem ellene van az Ószövetség szerinti életnek, hanem kiteljesíti azt. Amikor egy gyerek rájön, hogy a Mikulás az nem úgy jön, ahogy mesélték, akkor sincs tragédia, jövőre ő is készít ajándékot, és ezzel kiteljesedik benne a Mikulás-ügy, a valós élet teljességéhez méri innentől a Mikulás dolgait. Ilyen számomra az az igazán hitelessé tevő mozzanat, amikor a hálózatok ismeretét „rászabadítjuk" a Biblia történeteire, és abból csodák kelnek ki – mintha valami furcsa szín helyett tiszta fénnyel világítanánk körbe; a két külön dolognak hitt „élet-milyenségű" terület életképes, termékeny „utódot" hoz létre.
– Mondanál egy példát erre, amikor „csoda kel ki" a történetből?
– A tékozló fiú története, úgy érzem, nincs rendesen „elvarrva". Elfogadtunk magyarázatokat az elnézéskérés utáni visszafogadásra, elsiklottunk az otthon maradóknak kijárónál nagyobb buli rendezése felett, ám nem éreztem a többi történet magyarázatainál megszokott tarthatóságot. Aztán megértettem, hogy a közösségek (és más hálózatok) erős jellegzetességei adják az arculatát a közösségnek, ezáltal ismerhetők fel, ebben van létük megfoghatósága (nevük, értékrendjük, szokásaik, törvényeik), és az egyéb, a közösség alapvető jellemzőitől eltérő tulajdonságai-tagjai-eseményei a rugalmasságát, élhetőségét, túlélési képességét adják a csoportnak. Nem könnyű folyamat megszokni ezt a gondolatot. Arra voltunk kondicionálva évszázadokig, hogy ha mindenki betartaná a törvényeket, akkor nem lennének gondok. Aztán tessék, láss csodát, kiderül, hogy a túl karakteres rendszerek törékenyek, fenntarthatatlanok, és a sokszor megbélyegzett különcök tömegei miatt maradtak meg egyáltalán. A közösségek pedig, mint valami önstabilizáló élőlények kitermelik a maguk különceit, mert az élet élni akar, közösségként is. Tehát elkezdhetünk megbarátkozni a tékozló fiú történetének egy olyan értelmezésével is, hogy a család volt túl rideg, a közösség lépte el, hibázta el a belső struktúrájának optimalizálását, és a fiú visszatérése a család túl-ridegségből, egyfajta túlszabályozottságból való kigyógyulásának a jele, vagy akár az értékrendhez erősebben és gyengébben kötődő családtagok arányának helyreállását is mutathatja. A család ünnepli a gyógyulását. Nem a visszatérő tékozló az ünnepelt. Így érthető: a családnak nagyobb buli jár, mint egy tagjának.
– Tehát azt nevezed csodának, hogy ez a bibliai történet egy új értelmezési lehetőséggel gazdagodik?
– Csoda, ahogy a tudomány és a Biblia egymást teszi megérthetővé kölcsönösen. A bűn és büntetés alanyát és fogalomvilágát gyökeresen átíró, kiteljesedett látásmód is csoda. Szemléletünkben a sík Föld gömbbé teljesedett ki, és ezzel számos csoda – egészen az űrutazásig – elérhetővé vált. De az az érzésem, a Föld „gömbölyödése" csak gyenge demóverziója annak az átalakulásnak, ami a társadalmat kiteljesítően átformálja már ma is a hálózatos szemlélet megszokásával. Ezek után az is másképp cseng a fülnek, hogy „a kivétel erősíti a szabályt", ha a gyakori kivétel hiánya pedig még a szabályt hozók közösségét is leradírozza az élve tanulmányozhatók listájáról. Elgondolkodtató, hogy valaki 2000 éve értette azt a hálózatokról, amihez pár éve jutott el a tudományunk.
– Azt számos bibliai történetből mindig is sejteni lehetett: mintha Isten másképp látná a dolgokat, mint ahogy az ember arra első felindulásból hajlamos lenne. Itt van például a gabona közé hullott konkolyról szóló példabeszéd: a szolgák azonnal ajánlkoznak, hogy majd ők kitépdesik, de az Úr rájuk szól: ez nem jó ötlet, nyugi, nincs itt most ennek az ideje, hadd nőjön az a konkoly, ha már odahullott. Vagyis egy más síkon, más dimenzióban nézi a problémákat... Közelebb jutunk tehát szerinted ennek megértéséhez, ha az általad is szorgalmazott „hálózatos szemlélettel" közelítünk a világhoz?
– Idevágó, jó a példa. A sokszínűség mára elismerten fontos, de azon még meglepődünk, hogy ténylegesen mennyire számít a sokszínűség: például egy képzett katonákból találomra összeszedett század eredményesebb, mint a feladatának tükrében összeválogatott. Ezt nehezen hisszük, annak ellenére, hogy matematikai bizonyíték is van rá. Csermely Péternek A rejtett hálózatok ereje című alapművét például sok ÉrMe-tag olvasta, mégis, valahogy elsiklottunk afelett, amit pedig ez a könyv is felvet: akiknek nincs több ellentétes pártállású, hitű, értékrendű kapcsolatuk, mint saját jellegzetességükkel hasonló, azokkal baj van; azok túl rideg, stresszes, akár háborús vagy más krízisre hajlamos társadalmat hoznak maguknak létre.
– Azt mondod: „egy képzett katonákból találomra összeszedett század" – tehát ugye fontos, hogy azért képzett katonákról legyen szó, vagyis a sokszínűséget te sem tágítanád addig, hogy a századba vegyünk be néhány óvodás gyereket vagy nagymamát... Egyébként pedig egy keresztény vállalkozó – olyan, akikből az ÉrMe áll – garantáltan olyan közegben él és mozog, építi kapcsolatait, ahol bőségesen találkozik a saját értékeitől eltérő nézőpontokkal. Sokszínűségben, illetve az ebből fakadó inspirációkban tehát aligha szenved hiányt...
– Ha a klubtag életvitele nem is lesz ridegebb, stresszesebb, de attól még a közösség lehet... és kitermeli tékozlóit is... Igen, fontos dolog jól levonni a tanulságokat. Nyilván katonai feladatokra való eredményességet vizsgált a példa. Az azonban elképzelhető, hogy ha általánosságban a sikerességet nézzük, az élet teljes keresztmetszetéből érkező kihívásokra való válaszadás képességét, akkor a még véletlenebb válogatás lenne jó. Egy katonai feladat lényegesen szűkebb értelmezési környezet, mint a gazdasági és társadalmi élet; nem kell harcot hirdetni ott, ahol nem elkerülhetetlen, sőt, harci feladatokra való sokszínűség létrehozása esetén háborús környezetet kapunk, találunk, idézünk meg, alakítunk ki ott, ahol simán lehetne békésen eredményesen működni.
– Persze, de a polgári életben is szükség van célirányos tevékenységekre, amikhez szükségesek bizonyos adottságok, illetve a közösség támaszthat bizonyos elvárásokat a tagjaival szemben.
– A polgári életben az a tipikus jelenség, hogy érzi egy közösség a túlszabályozottság átkát, a tagok elmaradását és egyéb problémákat, erre nyitást, puhítást hirdetnek, majd amikor a lazaság felüti a fejét, visszakoznak: megrémülnek, hogy szétszéled a ménes. A megrémülés a laza állapottól, melyet nem tanult még meg fajtánk jól igazgatni, valamint a hatalomféltés élethelyzetenként más-más arányban tűnhet fel. Úgy tűnik, ez az ingázó mechanizmus mélyen beleivódott a viselkedésmódunkba. Ehelyett egyszerre kellene sokszínűnek és karakteresnek lennünk – úgy, ahogy egy pénzérme is egyszerre fej és írás, nem pedig délelőtt fej és délután írás. Tehát persze, támaszthat elvárásokat egy közösség tagjaival szemben, de a szokottnál óvatosabban érdemes ezzel bánni. Jézusnak felhánytorgatják, hogy vámosokkal ül egy asztalhoz, ám válaszul megkapják: „nem az egészségesnek kell az orvos, hanem a betegnek". A hálózatok világát értő lélek erre nem csak a hagyományos értelmezést gondolja, hogy vámos=beteg és Jézus=orvos. A hálózatokhoz értő lélek azt is gondolja, hogy fordítva is értelmes a mondás: még Jézus is beteggé válna a más értékrendű emberek közelsége nélkül, még ő életvitelét is a hozzá gyengébben vagy alig köthetők stabilizálják. Hoppá. Ószövetségben is ott volt: „egyik vas adja másiknak az élét, tisztítja az embert mások társasága", igen, a kovács böszme, rideg kalapácsa adja a kard hajlékony, kiművelt élét.
– Az a nagy kérdés, hogy a gyakorlatban hogyan kell ezt jól csinálni...
– Nincs régóta bevált gyakorlat. De abban biztos vagyok, hogy először érteni kell a helyzetet, amibe az összetettebb és színesebb világ tett minket, és érteni kell, hogy a bevált gyakorlat, a „mit kell tenni?" kérdésre többé nem lesz olyan egyértelmű, hosszútávon tartható válasz, mint eddig volt. Nincs táncrend többé, csak zene...
– Biztos, hogy új és szokatlan ez a helyzet? Éppen abból indultunk ki, hogy kétezer évvel ezelőtt erre vonatkozóan elég jó meglátások születtek – talán csak ezt kellene jól megértenünk. Az Újszövetségből elég egyértelműen kiderül, hogy fontos dolog a törvény, a tekintély, a hagyomány, de azért a szeretet – a személyes nyitottság és jóindulat embertársaink felé – mégiscsak sokkal fontosabb.
– Eddig el lehetett boldogulni (boldogtalankodni) valamennyi túlegyszerűsítő erőszak árán is. A különböző módon görbülő szájú arcokat ábrázoló rajzon is látható, hogy a jó világhoz sok újdonság és kevesebb bevett, monoton egyformaság tartozik.
Mérő László egyik könyvének címe Az elvek csapodár természete, mely jól leírja, hogy miféle világba jut, aki hátat akar fordítani a félelem világának és egymás erővel legyűrésének, aki a békét választja a békeharc helyett. Jelen pillanatban nem a viselkedésminta hiányán aggódnék, hanem a helyzet alapvető megértése kellene, ami nélkül nem fog fajtánk semmiféle színesebb, rugalmasabb viselkedésmintát találni. A feladat az most: kezdjük el tudatosan szokni a gondolatot, hogy elveinknek csapodárabb is a természete, hogy tárgyaink és dolgaink mára légiesebb-képlékenyebb-illékonyabb, többértelműbb díszletei az életünknek. Például akár a múlt is lehet más a jövőben..., „a kő, amit az építők elvetettek szegletkő lett...", a komplex, hálózatos gondolkodás a múlt problémáiban remek alapanyagokat lát meg, pontosan úgy, ahogy a példabeszédekből is teljesebbet olvas ki. E hálózatos szemlélettel kapcsolatban olykor az az eretnek érzés fog el, hogy közelebb visz a permanens teremtésben való lét csodájához... „Az öröklétből tán egy üszköt lobogtat, s aki feléje fordul, egy percig benne éghet", mondja erről az élményről Weöres Sándor.
B. G.
A fenti beszélgetés - melyet Paál Andrással, az ÉrMe Budapest Klub tagjával folytattunk - egy sorozat része; ennek az interjúnak a megértését nagy mértékben megkönnyíti az előzmények ismerete. Hangsúlyosan javasoljuk ezért a korábbi részek elolvasását.
Beszélgetéssorozatunk első része itt olvasható >>
Beszélgetéssorozatunk második része itt olvasható >>
Beszélgetéssorozatunk harmadik része itt olvasható >>
Beszélgetéssorozatunk negyedik része itt olvasható >>
Beszélgetéssorozatunk ötödik része itt olvasható >>
Beszélgetéssorozatunk hatodik része itt olvasható >>
Beszélgetéssorozatunk hetedik része itt olvasható >>
