Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Hírek

Gépvásárlás és stratégiaváltás a D-Plus nyomdánál

2012. 11. 24.

Kedvezőbb ajánlatokkal várják a kisebb megrendelőket is. 

 

Új gépbeszerzéseinek köszönhetően ügyfeleik bármilyen nyomdai igényeire tud gazdaságos megoldást kínálni a D-Plus nyomda – mondta az ÉrMehálónak nyilatkozva Németh László, a cég tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, a Budapesti ÉrMe Klub tagja.

 

2013 januárjában két nagy teljesítményű (Minolta márkájú) digitális nyomdagép áll üzembe, az egyik fekete-fehér, a másik színes nyomatok készítésére alkalmas. Februárban pedig új ofszetgép érkezik a nyomdába, amely B3-as – tehát viszonylag kis – méretben tud hatékonyan dolgozni (Eddig alapvetően B2-es gépeken nyomtatott a D-Plus).

 

Gépvásárlás és stratégiaváltás a D-Plus nyomdánál  Gépvásárlás és stratégiaváltás a D-Plus nyomdánál

 

„Egyértelműen látható ebből a stratégiaváltás: a digitális gépekkel a kis példányszámok felé, a B3-as ofszetgéppel a kis méretek felé mozdulunk el" – tette hozzá Németh László. Ez azt jelenti, hogy akár egészen kicsi megrendelésekre is tudnak kedvező ajánlatot adni: névjegyekre és szórólapokra éppúgy, mint A1-es poszterekre, prospektusokra. Ennek az új szemléletnek a jegyében hirdették meg az egyedi karácsonyi naptárak készítésére vonatkozó akciójukat (részletek a cég honlapján: http://www.d-plus.hu/).

 

Emellett természetesen továbbra is készen állnak többezres példányszámú kiadványok, újságok készítésére. (Az ÉrMe Üzleti Hálózat köréből jelenleg is a D-Plus készíti többek között a Metszet című építész-folyóiratot és az Építési Megoldások című szaklapot az Artifex Kiadó megbízásából.)

 

Gépvásárlás és stratégiaváltás a D-Plus nyomdánál      Gépvásárlás és stratégiaváltás a D-Plus nyomdánál

 

„Általános jelenség a nyomtatott kiadványok piacán – akárcsak több más üzletágban –, hogy a tömegtermékek mellett egyre nagyobb arányt képviselnek a kis szériában készülő, kisebb volumenű termékek" – utalt a „long tail"-jelenségként is ismert trendre az igazgató, hozzáfűzve: ennek felismerése elengedhetetlenné tette a D-Plus számára is az említett fejlesztéseket. A gépek megvásárlásához EU-pályázati támogatást is igénybe vett a cég.

 

„Rettenetesen nehéz évünk volt, 25 százalékkal csökkentek a bevételeink, meg kellett dolgoznunk a talpon maradásért" – foglalja össze röviden Németh László az utóbbi hónapok küzdelmeit, melyek azért nem voltak hiábavalók: nemrégen nyertek a Telekom nyomdai beszerzési tenderén, így a D-Plus lesz az egyik nyomda, amelyik a vállalat lakossági kommunikációjához kapcsolódó nyomtatott kiadványokat készíti. ÉrMe-kapcsolatoknak is köszönhető, hogy 2004 óta folyamatosan dolgoznak a Magyar Nemzeti Banknak. Ezen kívül közelmúltban nyertek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közbeszerzési tenderén is; a diákoknak szóló felvételi tájékoztatókat, prospektusokat és egyéb kiadványokat fognak készíteni az intézmény számára. „Mindig örülünk, ha olyan megbízónak dolgozhatunk, amelynek az értékrendjéhez a miénk is közel áll" – jegyezte meg ez utóbbival kapcsolatban a D-Plus igazgatója. Mint mondta, számos egyházi kiadvány kivitelezésében is közreműködtek már, nem kis részben non-profit alapon.

 

B. G. 

BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem