„A mérnöki munka államosításának rémképe is felmerült egy nemrég közzétett – elvileg a 2014 és 2020 között érkező EU-pénzek hatékonyabb felhasználásának módjáról rendelkező – kormányhatározat nyomán. A határozat következő mondata keltett általános megdöbbenést szakmai körökben: „A nagy infrastrukturális projektek, valamint az állami tulajdonhoz kapcsolódó ingatlan beruházások esetében, a tervdokumentáció összeállítása állami szolgáltatásként, állami kapacitással történik meg." (Helyesírási hibák az eredetiben.) E határozatnak egyelőre jogi kényszerítő ereje nincs, csupán olyan dokumentumnak tekintendő, ami későbbi jogszabályok megalkotásának alapjául szolgálhat. Elvileg tehát nem késett még el a lobbizással a Magyar Mérnöki Kamara és más szervezetek, melyek felemelték a szavukat a kormányzati elképzelés ellen.
(...)
Bizonyos szempontból érthető, hogy az állami vezetőkön hajlamos elhatalmasodni ez a meggyőződés. Munkaidejük jelentős részét ugyanis hivatali apparátusok működtetésével töltik, ahol alapvetően a közigazgatás éthosza uralkodik: akkor hatékony a működés, ha jól körülhatárolt hatáskörrel rendelkező hivatalnokok meghatározott eljárásrend szerint, olajozott gépezetként intézik az ügyeket.
A mérnöki tervező munka azonban nem ilyen. Számos állami vezető valószínűleg nagyon csodálkozna, ha közelről látná, milyen fontos tényező egy-egy terv elkészítésekor az intuíció, a kreativitás, a tapasztalat, a belátás, az alázat, a határozottság. A matematikai és fizikai törvényszerűségek korlátai között meglepően nagy lehet a mérnöki döntések szabadsága, amikor nemcsak a szűk értelemben vett szakmai, hanem esztétikai, erkölcsi, érzelmi szempontok is megszabják annak irányát, hogy mi és hogyan épüljön. És ez egyáltalán nemcsak a „dizájner" építészet esetében van így, hanem mondjuk egy vasbeton szerkezet méretezésekor vagy egy árvízvédelmi töltés vonalvezetésének meghatározásakor is.
Ilyen munkát nem lehet kötött munkaidőben végezni, hivatali teljesítménymutatók szerint értékelni. Ilyen munkához nem elég a megbízhatóság, ehhez az alkotásvágy lendülete, szabadság és személyes érdekeltség szükséges. Ilyen munkához vállalkozónak kell lenni!
Nem véletlen, hogy a rendszerváltás idején látványosan elszaporodtak az állami vállalatokból kivált önálló mérnökirodák, melyekben ez a mentalitás testet ölthetett. A kissé gyanúsnak tartott makkoscipős-csíkosöltönyös vállalkozók mellett megjelent a vállalkozó mérnök típusa is. Őt inkább a felgyűrt ingujj és a sosem makulátlan cipő jellemzi: a rajzasztal és az építkezés között ingázva nehéz mindig kifogástalan business-like öltözetben mutatkozni. A jól menő vállalkozó mérnök nem azért vesz terepjárót, hogy szép hölgyeknek imponáljon, hanem azért, hogy sárban is ki tudjon menni a helyszínre, ahol az alapozás tervezéséhez talajmintát vesznek a kollégák. A megbízók tudják, hogy a vállalkozó mérnököt szombat este is föl lehet hívni munkaügyben, de nem is nagyon kellett soha bizonygatnia, hogy a munkájával értéket teremt. Legalábbis eddig.
Csalódni fog az állam, ha azt hiszi, hogy állami alkalmazásban dolgozó mérnökökből képes lesz ilyen teljesítményt kitaposni. Hiába szabályozza és ellenőrzi majd a tevékenységüket, hiába kell majd leadni az állami terepjáró használatáról sokoldalas kimutatásokat, olyan szabály nincs, hogy az állami mobiltelefont szombat este bekapcsolva kell tartani. A kreativitás majd a szabályok alóli kibújásban fog megnyilvánulni, és nem abban, hogy karcsúbb, olcsóbb tartószerkezetek épüljenek. Így lehet tönkretenni egy szakmai éthoszt: a vállalkozó mérnök éthoszát.
Tegyük még hozzá, hogy a rendszerváltás körül indult mérnöki vállalkozások meghatározó személyiségei jellemzően konzervatív meggyőződésűek; amikor ők egyetemre jártak, a szocialista hatalom még gondosan ügyelt arra, hogy gyanús polgári elemek ne mehessenek bölcsész- és társadalomtudományi pályákra, így műszaki vonalon óhatatlanul felülreprezentálttá váltak a hagyományos értékrendben nevelkedett emberek. Valóban ezt a társadalmi csoportot érdemes most megtámadni, kiszorítani, lehetőségektől megfosztani? Csak abban reménykedhetünk, hogy állami vezetőink nem tudják, mit cselekesznek..."
A Mandineren megjelent írás teljes terjedelmében itt olvasható:
http://mandiner.hu/cikk/20131219_feosthy_tamas_mernokbol_hivatalnokot_mit_akar_az_allam
