Bejelentkezés  |  Hírlevél
English
ÉrMeHáló
||||
Főoldal | Hírek

Az ÉrMe szervezi a szeptemberi Katolikus Társadalmi Napokat

2013. 05. 25.

Az egyház sokrétű társadalmi tevékenységét bemutató, fesztiválhangulatú rendezvényt a Caritas in Veritate Bizottság megbízásából szervezzük, a program szellemi tartalmát a Keteg adja. 

Az egyháznak van válasza a társadalmi kérdésekre és problémákra – erre kívánja felhívni a figyelmet az a nagyszabású jótékonysági rendezvény, melyet Budapesten, a Múzeumkertben tartanak szeptember végén a katolikus püspöki kar támogatásával. Nemcsak egyházi dokumentumokban és a templom falai között fogalmazódnak meg a társadalom működésével, a közjóval kapcsolatos alapelvek, hanem a gyakorlati megvalósításban is hangsúlyos szerepet vállalnak a keresztények. Hazánkban is több ezer helyen folyik nap mint nap a csendes munka az embertársakért: rászorulókért, betegekért, idősekért, gyerekekért. A Katolikus Társadalmi Napok (a „Kattárs") keretében ezt kívánják majd minden érdeklődő számára láthatóvá tenni, s egyúttal meghívni közös gondolkodásra, cselekvésre, jó hangulatú együttlétre. Ezért is lett a rendezvény jelmondata: „Társak vagyunk!"

 

A Katolikus Társadalmi Napok egyházi hátterét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága biztosítja, melyet Veres András püspök vezet. A bizottság a rendezvény szervezésével a keresztény vállalkozókat és üzletembereket tömörítő ÉrMe Üzleti Hálózatot bízta meg – melynek elnöke Tóth József –, a program szellemi tartalmát pedig a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola „Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban" című képzésének szervezői adják, Baritz Sarolta Laura domonkos nővér vezetésével.

 

A Kattárs fő céljai közé tartozik a társadalom érdekében dolgozó katolikus intézmények, civil szervezetek bemutatása; közülük néhány tucatnyival – mint „az egyház arcaival" – a Nemzeti Múzeum kertjében felállított sátrakban ismerkedhetnek meg, léphetnek kapcsolatba az érdeklődők. A szervezők további célja, hogy a Magyar Katolikus Egyház hasonló jellegű kezdeményezéseiről, az általuk végzett munkáról minél átfogóbb képet adjon (azokról is, amelyek személyesen itt nem képviseltetik magukat). A rendezvény így ösztönzést adhat mindazoknak, akikben felvetődik a kérdés: „Mit tehetnék én magam a társadalmi bajok orvoslásáért? Hová fordulhatok, kikhez csatlakozhatok, ha látom a problémákat, de egyedül nem találom a megoldást?"

 

Az ÉrMe szervezi a szeptemberi Katolikus Társadalmi Napokat

 

Az egyház sokrétű szociális, nevelési, egészségügyi, családgondozási, környezetvédelmi, gazdasági, tudományos stb. tevékenységének bemutatása mellett komoly és szórakoztató programok sorával – előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, szakmai konferenciával, kis és nagy koncertekkel, játékokkal – várja az érdeklődőket a Kattárs. Összességében tehát tartalmas, kellemes időtöltésre, jó értelemben vett fesztiválhangulatra számíthatnak a résztvevők.

 

A budapesti Katolikus Társadalmi Napok előzménye az 1904-től Európa nagyvárosaiban (például Brüsszelben, Pozsonyban, valamint Franciaországban szinte évente) az egyház szervezetei által megrendezett „Társadalmi Hét" tradíciója, melynek fő célja az egyház szociális tevékenységének, az egyházi és világi szociális szervezetek kapcsolatának bemutatása. A Kattárs ezek mellett a 2007. évi Városmissziót is követendő példának tartja annyiban, hogy az utcán, kötetlen formában kíván megszólítani minden jó szándékú embert; azokat is, akik nem tartoznak az egyházhoz.

 

A Kattárssal kapcsolatos aktuális információkról az ÉrMeháló.hu természetesen folyamatos tájékoztatást ad a következő időszakban. 



Üzletemberek imája 

Uram, adj éleslátást a dolgok észlelésére,

erőt azok megragadására és megtartására;
képességet és rátermettséget arra,
hogy ezekhez még mindig hozzá tudjak tanulni!
Adj tévedhetetlen ítéleteket a számba!
A helyes beszéd kegyelméért is esdeklek!
Döntsd el nálam mindig a kezdetet,
határozd meg előrehaladásom irányát,
és biztosítsd a vég sikeres és eredményes
kimenetelét! Amen.

Aquinói Szent Tamás

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

Eseménynaptár 
2017. november
HKSZCSPSZV
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30
 ÉrMe Bakony - lelkigyakorlat
 ÉrMe Jótékonysági Árverés
További események 
ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Szakember Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe HR Műhely
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
Statútum
ÉrMe-könyvtár
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Katolikus Társadalmi Napok
Állásközvetítés
Jótékonysági árverés
Szövetségeseink
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat