Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Hírek

Ismét kerítést épített Somogydöröcskén egy ÉrMe-csapat

2014. 10. 29.

Kétkezi munkával támogatták a szerzetesközösséget.

Immár hagyomány, hogy évente két alkalommal személyes kétkezi munkavégzéssel segíti a somogyi SJP-szerzetesközösséget az ÉrMe Üzleti Hálózat néhány tagja. (A szerzetesek munkájáról és az ÉrMe-támogatásról készült kisfilmünk itt látható >>)

Mint a korábbi hasonló alkalmak többségén, ezúttal is vadhálós kerítést épített a segítő csapat; egy-egy ilyen napon általában – így most is – száz méter hosszban sikerült kifeszíteni az új hálót. A szerzetesközösség birtokában lévő, Somogydöröcske határában található földterületet több kilométer hosszban fogja védeni a kerítés, így legalább két-három évig még biztosan elkelnek a segítő kezek (ha évi két ilyen alkalommal számolunk).

Különleges volt e legutóbbi – 2014. októberi – alkalom abból a szempontból, hogy Márialigeti József tagtársunk halála óta ez volt az első. Korábban ő látta vendégül a segítőket somogydöröcskei házában – most özvegye fogadta a csapatot, változatlan vendégszeretettel. A szervezés feladatát Gerstner Ákos vette át.

Különleges volt ez az alkalom abból a szempontból is, hogy most Szente Balázs kiváló fotókat készített erről a szép napról – ezekből alább teszünk közzé egy csokorra valót.

Ismét kerítést épített Somogydöröcskén egy ÉrMe-csapat      Ismét kerítést épített Somogydöröcskén egy ÉrMe-csapat

BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem