Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Hírek

Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!

2014. 09. 17.

Helyreállítható az egység az ima és munka, istendicséret és gazdálkodás, egyén és közösség között – hangzott el a miskolci Katolikus Társadalmi Napokon.

 

Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!„Keresztények vagyunk, de nem hülyék" – idézte Hadi Péter vállalkozó nagyapja testvérét (s egyébként katolikus papot) azon a beszélgetésen, melyet Miskolcon, a 2014. szeptember 12-13-i Katolikus Társadalmi Napok keretében szerveztek. Az üzletember elmondta: e szemlélet jegyében sok céltudatos munkával sikerült elérnie, hogy a nulláról indulva ma már olyan cégcsoportot vezet, mely munkahelyek biztosításával hatvan család megélhetéséhez járul hozzá. Úgy érzi, Isten áldása kíséri vállalkozói tevékenységét, s rendszeresen kap jeleket, melyek megerősítik abban, hogy érdemes folytatnia ezt a munkát. Ma már – az ÉrMe Üzleti Hálózat vezetőségi tagjaként, induló vállalkozások mentoraként – másokat is igyekszik segíteni tapasztalataival.
Hadi Péter egy kérdésre úgy válaszolt: számára keresztény módon gazdálkodni azt jelenti, hogy vállalkozóként is Istenre figyelve kell élni az életét. Elmesélte, hogy kislánya három éves korában ritka betegségben szenvedett, melyet az orvosok nem tudtak egyértelműen diagnosztizálni, s emiatt gyermeke akár életveszélybe is kerülhetett volna. Ez indította arra, hogy – gyógyszerész édesapjával összefogva – olyan vállalkozást indítson, amely az orvosokat a legújabb szakmai információkkal látja el. Ma ez a vállalkozás már 20 ezer orvos gyógyító munkáját támogatja, és 20 családot tart el – mondta Hadi Péter, és hozzátette: „Egy vállalkozás az én felfogásomban akkor tud igazán sikeres lenni, ha van benne valamilyen 'jóságfaktor', azaz valamiképpen jobbá teszi a világot; jelen esetben emberek gyógyulásához járul hozzá."


Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!Részt vett a beszélgetésen Horváth Olga OCist is, a kismarosi ciszterci szerzetesnővérek apátja. Mint mondta, gyakran megkérdezik, s egy ilyen gazdasági témájú beszélgetésben különösképpen felvethető: egyáltalán mit csinálnak a szerzetesek, milyen „hasznos tevékenységet" folytatnak? Az apátnő kifejtette: a szerzetesek az egységet képviselik abban, ami valaha egységben volt, de bűneink miatt szétesett, de Jézus megváltó művének köszönhetően újra egységben lehet. Újra egységben lehet az ima és a munka, az istendicséret és a gazdálkodás, az egyén és a közösség. „Most, mikor a világ, a család és az egyén is darabjaira esik szét, akkor a szerzeteseknek van mondanivalójuk az egységről" – hangsúlyozta Horváth Olga.
Elmesélte, hogy a kismarosi szerzetesnővérek egy alkalommal – hogy egy megszorult gazdálkodón segítsenek – tíz mázsa gyümölcsöt vásároltak fel, bár tudták, hogy a maguk számára ekkora mennyiségre nincs szükség. Lekvárt főztek belőle, s igyekeztek megtalálni a módját, hogy eladják. Azóta is általában minden gyümölcsöt megvásárolnak a helyi gazdáktól, amit azok nem tudnak eladni, és jó minőségű, adalékanyagoktól mentes lekvárt készítenek. Aki ezt megvásárolja, nem csak a saját magának és családjának szerez így valóban minőségi élelmiszert, de jót is tesz vele. Így minden résztvevő jól jár; így kerül egységbe az igaz, a jó és a szép – mutatott rá az apátnő.


Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!A mezőgazdaság témakörét érintette a beszélgetésben Péter Mihály, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének (Magosz) Pest megyei alelnöke is. Bár jogász végzettségű, de – családi példát követve – maga is gazdálkodik, miközben közéleti tevékenységével a magyar vidék jobb helyzetbe hozását igyekszik elérni, a kis és közepes gazdaságok esélyeinek javításával. Mint mondta, a Nemzeti Agrárkamara elnökségi tagjaként is a helyi termelők, a helyi piacok ügyét igyekszik szolgálni.


Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!A beszélgetés negyedik résztvevője Lőrincz György borász, az egerszalóki St. Andrea szőlőbirtok és pincészet tulajdonosa volt. Ő úgy nyilatkozott: számára a keresztény gazdálkodás szeretetalapú tevékenységet jelent. Ennek a szeretetnek ki kell terjednie a vállalkozásban dolgozó emberekre és a bor fogyasztóira is; az utóbbiakat jó minőségű termékkel kell megtisztelni. „Az én hivatásom az, hogy apostolkodjam a borral" – mondta Lőrincz György.

 

A fent említett beszélgetést Szente Balázs az ÉrMe Üzleti Hálózat vezetőségének tagja vezette, és a miskolci Kattárs más programjaiban is hallhattak figyelemre méltó gondolatokat a gazdaság és a kereszténység viszonyáról az érdeklődők. Egy beszélgetésen például a Lehet-e erényesen gazdálkodni? kérdésre keresték a választ a kerekasztal résztvevői Baritz Sarolta Laura OP (szerzetesnővér, közgazdász), Kiss Ulrich SJ (közgazdász, jezsuita szerzetes), Szilas Roland (egyetemi tanársegéd, Budapesti Corvinus Egyetem), valamint Zsóka Ágnes (docens, Budapesti Corvinus Egyetem) részvételével. Egy nappal korábban, szeptember 12-én, pénteken délután került sor arra minikonferenciára, melyet Társadalom és gazdaság: kihívások, lehetőségek, jövőkép címmel tartottak.

 

Az ÉrMe Üzleti Hálózatnak kiemelt szerepe volt a miskolci Katolikus Társadalmi Napok lebonyolításában: a technikai szervezés valamennyi feladatát a hálózathoz tartozó személyek, cégek látták el, illetve koordinálták. A rendezvény – az esős időjárás ellenére – meglepően nagy érdeklődést váltott ki. A héttérről az Ekho TV-ben beszélt Schumicky Mária és Hadi Péter; az adást itt lehet megtekinteni >>

 

Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!



 

Egy videótudósítás magáról a rendezvényről:

 

 

 

A Magyar Kurír összefoglalója itt olvasható >>

 

Turcsik István fotói a Katolikus Társadalmi Napok Facebook-oldaláról:

 

Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!

 

Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!

Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!

 

Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!

 

Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!

 

Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!

 

Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!

 

Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!

 

Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!

 

Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!

 

Legyen a vállalkozásokban „jóságfaktor”!

 

 

 

 

BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem