Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Ajánljuk még

Márk evangéliuma kézikönyv is lehet a vállalkozásokhoz

2017. 02. 14.

Kiss Ulrich SJ: „Ritka, hogy valaki menedzserből lesz szerzetes."

 

"– Milyen meggondolásból hozta létre ezt a [Management by Jesus] szemináriumot?

 

– Ez összetett kérdés. A kolozsvári Manréza Lelkigyakorlatos Központ akkori igazgatója, Szőcs László jezsuita atya megkért, hogy tartsak lelkigyakorlatokat menedzsereknek. Ezen a háromnapos gyakorlaton sokat beszélgettünk a menedzserek, vállalkozók problémáiról. Egyértelműen felvetődött annak az igénye, hogy jöjjön létre egy olyan vezetői szeminárium, amely keresztény szellemű, és nem egyszerűen csak a hatékonyság, a racionalitás talaján áll. (...) Ám volt egy másik, mélyebb indítóok is. Amikor 1988-ban, húszévi menedzsermúlt után beléptem a Jézus Társaságba, többen megkérdezték tőlem: akkor mire volt jó az elmúlt húsz esztendő? Nem tudom, feleltem, de a Jóisten biztosan tudja, és majd jelzi is ezt. Ritka, hogy valaki menedzserből lesz szerzetes, s ez kiváló alkalom arra, hogy az ember segítse az egykori kollégáit abban, hogy vállalkozókként jobban kiteljesedjenek, és összhangba hozzák a hitüket és a küldetésüket. Fedezzék fel, hogy a munkájuk nem csupán jó pénzkereseti forrás, hanem küldetés, feladat, amit az ember Istentől kap, s ezért felelősségteljesen kell végeznie.

 

– Mit jelent az, hogy Szent Márk evangéliumából indult ki?

 

– Még korábban, a szemináriumtól függetlenül strukturálisan elemeztem Szent Márk evangéliumát, amit a teológiában sokan úgy értelmeznek, mint egyetlen nagy előszót a passióhoz. Márk evangéliuma nagyban eltér a másik háromtól. Nem színezi ki a történteket, csak a tényeket írja le: Jézus megszületett, ezt mondta, ezt tette, meghalt és feltámadt. Időben ez az evangélium áll a legközelebb Jézushoz. Márk Péter „asszisztense" volt. Péter pedig mesterember, halász, aki nem magányosan halászgatott, hanem testvérével és unokatestvéreivel. Amikor úgy döntöttek, hogy emberhalászok lesznek, mindent hátrahagytak. Márk evangéliumát elemezve végiggondoltam: Jézus harmincéves koráig dolgozott építési vállalkozóként, s mint ilyennek, be kellett vásárolnia, árakat kellett megszabnia, szerződéseket kellett kötnie, határidőket betartania. Meglepődtem azon, hogy a könyv, amely az Egyház születését mondja el, mai kifejezéssel élve egy startup vállalkozót is bemutat. Milyen feladatokat kell elvégezni, ha elindul egy vállalkozás? Jézus meghirdeti a küldetését, összeállítja a csapatot. Rájöttem, hogy Márk evangéliuma kézikönyv is lehet a vállalkozáshoz, mégpedig egy tartós vállalkozáshoz. Évekkel ezelőtt a fontainebleau-i üzleti iskolában (INSEAD) egy Haifából érkezett vendégprofesszor föltette a kérdést: Melyik a világtörténelem legsikeresebb vállalkozása, amely rendelkezik azzal a képességgel, hogy hosszú távon is fennmaradjon? Felálltam, és őszintén szólva inkább heccből azt mondtam: a Katolikus Egyház. Tizenhárom éve mesélem ezt a történetet, és maga az első, aki rájött erre! – mondta a professzor. Nagyon büszke voltam magamra. Ő egy rendszerelméleti magyarázatot adott erre. Én pedig a noviciátusból írtam neki egy levelet, amelyben kifejtettem: az igazi titok az lehet, hogy a Katolikus Egyháznak van egy célja, amely kultúrától és kortól függetlenül mindenki számára rendkívül vonzó, viszont elérhetetlen. Egy olyan cél ugyanis, amit elértünk, már nem cél. Annak a magyarázatát, hogy a Katolikus Egyház mitől olyan vonzó, és mi a titka immár két évezredes fennállásának, Márk evangéliumában találtam meg."

 

A teljes interjú Kiss Ulrich jezsuita szerzetessel a Magyar Kurír portálon >> 

 

 

BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem