Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Ajánljuk még

Mozgássérülteknek szerveznek tábort a máltaiak

2012. 06. 25.

Egy magyar fiatal részvételét 60 ezer Ft-tal támogathatjuk. 

Mozgássérülteknek szerveznek tábort a máltaiak„Idén Magyarországot érte az a megtiszteltetés, hogy huszonkilencedik alkalommal megszervezheti a Szuverén Máltai Lovagrend Nemzetközi Máltai Ifjúsági Mozgássérült táborát. A házigazda szerepét a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tölti be.

 

A kerekesszékhez kötött fiatalok ezúttal Balatonföldváron találkozhatnak négy kontinens huszonkét országából érkező sorstársaikkal. Fontos számunkra, hogy a jelen nehéz gazdasági helyzet ellenére a résztvevők ugyanolyan jól érezhessék magukat e hazai helyszínen, mint a nálunk sokkal gazdagabb nyugat-európai országokban.

440 vendégre – 220 mozgássérült vagy halmozottan sérült fiatalra, és ugyanennyi kísérőre – számítunk.

 

A kerekesszékben élő emberek életében nagyon kevés olyan eseménydús időszak van, mint ez az egy hetes tábor. A balatonföldvári találkozó résztvevőit számos program várja majd, köztük olyanok is, amelyek hétköznapi körülmények között csak az ép emberek számára elérhetőek.

 

Különösen nehéz helyzetben van a legtöbb magyarországi, és a határon túli magyar mozgássérült fiatal, akiknek a helyszínre utazás is komoly anyagi terhet jelent.

 

A tábor megszervezéséhez szükséges pénzügyi forrásokat a Lovagrend és a Szeretetszolgálat saját költségvetéséből, pályázati forrásokból valamint adományokból kíván fedezni.

 

Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok Önhöz, hogy legyen támogatónk e fontos és egyedülálló esemény megvalósításában, és támogassa egy magyar mozgássérült fiatal részvételét 60.000 Ft-tal, ami fedezi a szállás és étkezés költségeit.

 

A fogyatékkal élő fiatalok életében fontos szerepet játszó táborunk bemutatását a www.maltacamp2012.com honlapon is megtekintheti, valamint személyesen állunk rendelkezésére bármilyen információval.

 

Hozzájárulását megteheti a következő elkülönített számlaszámra:

OTP Bank Nyrt11784009-20200721-00000000

 

A számlaszám tulajdonosa: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület.

Megjegyzésben kérem, tüntesse fel cégének adatait, mert ennek alapján állítjuk ki Ön részére az adóigazolást."

 

Az Érméből többen is támogatják már a lovagrendi tábort, melyről több információ itt található: http://www.maltacamp2012.com/ 


BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem