„(...) Megalakítottunk egy egyesületet, ami eleinte környezettudatos vállalatirányítást, később vállalati társadalmi felelősséget (CSR), ma pedig már felelős közgazdaságtant is próbál terjeszteni.
– Miért olyan fontos ez, van erre igény?
– Soha nem volt ilyen nagy igény rá, hiszen soha nem volt ennyire nyilvánvaló a jelenlegi rendszer először ökológiai, később szociális, végül gazdasági csődje. Szerencsére helyi termék és lokalizáció futótűzként terjed. Aggasztóbb, hogy a tatárok, törökök és a moszkoviták helyett ma már a multik és bankárok a főellenségek. Viszont biciklizni sikk, s aki nem válogatja a szemetet, azt lassan lepisilik a kutyák. Ciprus felrúgja a magánvagyon szentségét, ráadásul IMF ösztökélésre, Svájcban társadalmi kontrollnak vetik alá a vezérigazgatói fizetéseket, Amerikában állítólag hamarosan korlátozva lesz a cégeknél a legnagyobb elviselhető bérkülönbség mértéke. S erre húzunk egy pápát, aki maga főz, tömegközlekedik, s jezsuita létére koldulórendi nevet vesz fel. Azt hiszem, közel a Kánaán, s nemsokára más munka után kell néznie a magamfajta fenntarthatósági aktivistának.
– Ebből az következik, hogy maguk „szögre akaszthatják a cipőt", már minden megy a maga útján.
– Sajnos nem, negatív húrokat is pengethetünk, bőven van rá okunk: szánalmas, hogy mennyire nem hallják a világ döntéshozói a magunkfajták figyelmeztetését, s mennyire rá vannak fixálódva a növekedésre, mennyire bálványként imádják a hatékonyságot.
– Mi a baj a növekedéssel?
– Építettünk egy csodálatos és óriási házat, ami 80 emeletig a lakók megvalósult álma volt, mellékesen gyönyörű és statikailag stabil. Gondoljunk pl. egy olyan wellness szállóra, ami úgy néz ki, mint egy gótikus katedrális, ráadásul fiatalok és gazdagok vagyunk benne, s még a személyzet is családiasan bánik velünk, sőt szereti a munkáját. Ebből a projektből levontuk azt a tévesnek bizonyult következtetést, hogy jó lenne ilyenből több, s építsünk még rá 20 emeletet. Ideológiaként persze nem saját korlátlan igényeinkre hivatkoztunk, hanem a kinnszorult nyomorultakra. (Bár néhány tudós, sőt közgazdász kellemetlenül régóta mondogatja, hogy furcsa mód minél nagyobb és kényelmesebb a ház, relatíve annál többen szorulnak kint. Ld. „túlnépesedés", mint bűnbak.) A szép-jó-stabil házunk 100 emeletessé válva hirtelen elromlott, ronda, azbesztos panelház lett belőle, a személyzet borravalóleső és lusta, a levegő áporodott, az étel mérhetetlenül drága és mesterséges, ráadásul mi is megöregedtünk és elszegényedtünk, már reszketünk a számlától. De a fő gond nem ez! Hanem hogy elkezdett inogni. Isten volt oly jó hozzánk, hogy egy erős zivatar vagy tűzvész csak a felső 20 emeletet vitte el, s mi most görcsösen vissza akarjuk építeni 100, sőt 105, 110, 200 emeletesre. Ennél azért többet várnék magunktól!"
Dr. Tóth Gergellyel, az alternatív közgazdaságtan ismert képviselőjével a csaladhalo.hu beszélgetett; a teljes interjú az alábbi linkeken olvasható.
Az első rész: http://csaladhalo.hu/interju/lenezni-100-emeletrol
A második rész: http://csaladhalo.hu/interju/fogyasztoi-tarsadalom-kereszteny-vertanui