Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Ajánljuk még

Nem mindegy, mit tesz velünk a globalizáció

2012. 09. 06.

Véget ért a budapesti Genfest ifjúsági találkozó.

Ismernünk kell a népeket, a kultúrákat, a közösségeket, az egyes emberek problémáit, helyzetét, s ennek alapján meg is kell egymást szeretnünk – így fogalmazott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek tegnap a Genfest 2012 zárórendezvényén, a budapesti Szent István-bazilika előtti, zsúfolásig telt téren tartott szentmisén. A bíboros szerint nem mindegy, a globalizáció történései „emberi, erkölcsi, hitbeli eszmélődés nélkül, pusztán technikai és gazdasági folyamatként sodornak-e magukkal minket, vagy az emberi értékekre és az Isten akaratára figyelve válaszolunk korunk kihívásaira".

 

Erdő Péter úgy folytatta: „Ismernünk kell a meg nem értés, a türelmetlenség, a történelmi sérelmek, a keserűség, a bosszú érzéseit és valóságát, hogy hősies szeretettel és türelemmel mindezt meg tudjuk haladni. Az ellentétek és a gyűlölködés ugyanis nemcsak elválasztják egymástól az embereket, hanem gonosz erőket szabadítanak fel az egyének és a közösségek szívében."

 

A budapesti, Let's Bridge! – Építsünk hidakat! mottóval rendezett Genfest nemzetközi ifjúsági találkozóra a világ nyolcvanöt országából mintegy tizenkétezer fiatal érkezett, a Fokoláre mozgalom által szervezett háromnapos program célja az volt, hogy bebizonyítsa: nemzetközi szinten is lehetséges az összefogás és együttműködés, egy egységesebb és szolidárisabb világ megépítése. A Genfestet egyébként először 1973-ban rendezték meg Firenze mellett, a mostani volt az első alkalom, hogy a kelet-közép-európai régió adott otthont az eseménynek. A következő, 2013-as találkozó helyszíne a brazíliai Rio de Janeiro lesz.

 

A Magyar Hírlap tudósításának teljes szövege: http://www.magyarhirlap.hu/belfold/meg_is_kell_egymast_szeretnunk.html

 

A Magyar Kurir cikkei a Genfestről: http://www.magyarkurir.hu/cimke/Genfest2012

 

A Genfestet szervező Fokolare mozgalom honlapja: www.fokolare.hu

 

Valamint egy fotó a rendezvényről, mely a közösségi oldalakon terjedt:

 

Nem mindegy, mit tesz velünk a globalizáció

 

 


BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem