Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Ajánljuk még

Saját magukon segíthetnek a rászorulók a Katolikus Karitász segítségével

2017. 07. 22.

Az „Öngondoskodó családok" után elindult a „Szép otthon" program is.

 

„Szép otthon" néven indított a Katolikus Karitász segélyszervezet új felzárkóztató célú programot öt egyházmegyei karitászcsoport részvételével. A program célja, hogy a résztvevők szebbé, ápoltabbá tegyék saját otthonukat, környezetüket, ezáltal javítsanak életkörülményeiken.

 

A Pécsi Egyházmegyei Karitász, ahol a program június 1-jén indult, húsz családot von be a munkába. A program célja a rászoruló családok élet- és lakhatási körülményeinek javítása a család aktív, tevőleges közreműködésével, illetve hogy a résztvevők saját erejükkel, energiájuk, idejük befektetésével, munkájukkal törekedjenek otthonuk jobbá tételére.

 

A részt vevő családok feladatokat kapnak, amelyekkel rendezettebbé és szebbé teszik otthonukat. A munkát a Karitász eszközökkel, illetve tanácsadással támogatja; többek között lapátot, seprűt, kukát és festéket is kapnak a jelentkezők, és csak az adott feladatok elvégzését követően jutnak újabb eszközökhöz. A hat hónapig tartó program során a családok az egész lakókörnyezetüket szebbé, higiénikusabbá tehetik.

 

A Katolikus Karitász projektjei között már létezik az „Öngondoskodó családok" program, melynek keretében a rászorulók vetőmagot és -burgonyát, dughagymát kapnak, illetve segítséget ahhoz, hogy maguk termeljék meg a családnak szükséges élelmiszer egy részét. A vetés, a növénygondozás végül meghozza az eredményt, így rendszeres, felelősséggel járó munkát adnak a rászorulóknak. A „Szép otthon" programot szintén azzal a céllal indították el, hogy a részt vevő családok tegyenek helyzetük fellendítéséért, a karitász pedig cserébe eszközöket, módszereket, tanácsokat, segítséget ad, figyelmet és helyes irányt mutat.

 

Forrás: Magyar Kurír

 

 

BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem