Lezsák Sándor, a parlament alelnöke a Vidék és Gazdaság című lapnak adott interjút; ebből idézünk az alábbiakban. (A lap Bethlenfalvy Gábornak, a Budapesti ÉrMe Klub tagjának érdekeltségébe tartozik.)
– A helyi kezdeményezésekkel, helyi értékekkel kapcsolatban felmerülhet a kérdés: vajon a fogyasztói szemlélettel és a globalizációval szembeni utóvédharcokról, tiszteletre méltó, de reménytelen küzdelemről van szó – vagy tényleg van remény arra, hogy megfordulnak bizonyos trendek?
– Az ilyen trendek gyakran úgy működnek, mint az inga, ami hol erre, hol arra leng ki. Úgy látom, most – már csak a gazdasági válság miatt is – van esély arra, hogy visszalendüljön ez az inga. Ma már nem csak a globalizáció szemléletmódja diktál. Sokan másképp látják a világot, felfedezik a valóságot. Mintákra és ösztönzésre van szükség, hogy az emberek sikerélményt találjanak az öngondoskodás egyszerű területein is, hogy munkájukat ne vesződségnek tekintsék. Lakiteleken a népfőiskolán minden évben fogadunk 120 közgazdászhallgatót, akik – körülbelül 30 oktató segítségével – terepgyakorlatokat, felméréseket végeznek. Egyik évben például a tanyák életét vizsgálták, aztán a Tisza által kínált lehetőségeket, aztán a családok pénzgazdálkodását... Ezek a fiatalok hasznos tapasztalatokat szereznek, mielőtt beülnének egy bankba, vagy más munkahelyre, és elkezdenek gondolkodni például azon, hogy egy Tisza melletti faluban valóban rosszabb-e az életminőség, mint egy budapesti külvárosi lakótelepen. Az ő gondolkodásukban a vidéki életforma mint reális, létező alternatíva jelenhet meg.
– Egy korábbi alkalommal hallottuk önt arról beszélni: nagy baj, ha egy közösségnek, egy nemzetnek hiányzik az egészséges veszélyérzete. Ez is összefügg a szükséges szemléletváltással?
– Veszélytudatról beszéltem. Az ismeretek nélküli ember, aki nem tudja, mi történik vele és mit kell tennie, ingerült és ideges lesz. Így szükségünk van az egészséges veszélytudatra is; enélkül frusztrált, vegetáló, ideges hangulatban élünk, és a bennünket érő bajokra csak artikulálatlan jajkiáltásokkal tudunk válaszolni. Lakiteleken egyszer fölvetette nekem valaki: rossz a közbiztonság, kellene még rendőr a faluba. Megkérdeztem tőle: miért nem lép be a helyi polgárőrségbe? Azt mondta, ő nem ér rá ilyesmire. Én mindenesetre beléptem, és azóta is tagja vagyok. Most már csak tiszteletbeli tagnak számítok, de havonta egyszer azért még kijárok járőrözni, általában a polgármesterrel együtt, akivel ilyenkor éjszaka néhány fontos dolgot is meg tudunk beszélni. Ha egy falunak megvan az egészséges veszélytudata, akkor nemcsak passzívan várja, hogy történjen vele valami, hanem tesz valamit, például erősíti a polgárőrséget. Lakitelek egyébként azóta a lovas polgárőrség központja. Nem sok esélye van az elmenekülésre annak a termény-, vagy tyúktolvajnak, akit egy lovas polgárőr rajtakap.
– Ez a példa is azt mutatja, hogy lelkes helyi emberekre, szervezőkre van szükség...
– Kellenek ilyen emberek. Meg kell őket találni.
A cikk itt olvasható: http://videkesgazdasag.hu/index.php?id=szuksegunk-van-az-egeszseges-veszelytudatra
