Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Hírek

Több mint 1200-an jöttek el a Keresztény Szigetre

2016. 05. 29.

„Keresztényként legyünk jelen ebben a zűrzavaros világban!" – üzente a résztvevőknek Beer Miklós püspök.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy keresztényként legyünk jelen ebben a zűrzavaros világban, megzavarodott Európában" – üzente dr. Beer Miklós váci megyéspüspök a Keresztény Sziget résztvevőinek. A budapesti Margit-szigeten az ÉrMe Üzleti Hálózat kezdeményezésére tartották meg a rendezvényt, immár második alkalommal. Több mint 1200-an jöttek el az idén szélesebb körben meghirdetett Keresztény Szigetre, ami a tavalyi létszám mintegy ötszöröse.

Ferenc pápa szavaival kérlek benneteket, hogy „ébresszétek fel a világot!" – írta Beer Miklós püspök, aki más lelkipásztori teendői miatt nem tudott személyesen jelen lenni a Keresztény Szigeten, de fővédnökként a résztvevőket közvetlen hangú levélben köszöntötte, melyet fel is olvastak a rendezvény megnyitóján. „Akár a népvándorlás, akár az ökológiai fenyegetettség, akár a családok és fiatalok sodródásának problémáira vagy a leszakadó rétegekre gondolok, mindig szembesülök azzal a felelősséggel, amely ránk, keresztényekre hárul. Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk Jézus Krisztustól, aki az Út, Igazság és az Élet. Együtt keressük a válaszokat korunk súlyos problémáira, de azzal a meggyőződéssel: a Szentlélek ad bölcsességet, erőt, hűséget, hogy reményt és kiutat mutathassunk a társadalmunknak. Minden lehetőségünket, karizmánkat, tehetségünket azért kaptuk, hogy használjunk velük" – hangsúlyozta köszöntőjében a püspök, és Isten áldását kérte a találkozóra.

Tóth József, a keresztény vállalkozókat és cégvezetőket tömörítő ÉrMe Üzleti Hálózat elnöke is köszöntötte a résztvevőket, és reményét fejezte ki, hogy a Keresztény Sziget alkalmat ad arra, amire egyre kevesebb időnk jut a mai világban: a beszélgetésre, a tapasztalatcserére, az egymástól való tanulásra. Az ÉrMe jelmondatára utalva – „Az üzlet több mint profit" – mondta: a gazdasági életben is cél az anyagi dimenzión való túllépés, azaz a közjó szolgálata. Hogy mit jelent a közjó az élet különböző területein, arról ezen a rendezvényen számos előadást hallhatnak résztvevők – hívta fel a figyelmet az ÉrMe-elnök. Mint mondta, ez azt is jelenti, hogy kinek-kinek a maga területén professzionális tevékenységet kell felmutatnia, s reményét fejezte ki, hogy az ÉrMe Üzleti Hálózatnak a Keresztény Sziget magas színvonalú megszervezésével is sikerül megmutatnia, mit ért ezen.

Több mint 1200-an jöttek el a Keresztény Szigetre

Több mint 1200-an jöttek el a Keresztény Szigetre

A Keresztény Szigeten az előadások több sátorban párhuzamosan zajlottak. A Pénz+ember sátorban a gazdasági tevékenység keresztény megközelítéséről hallhattak előadást és gyakorlati példákat a résztvevők. A Köz+élet sátor előadói a társadalmi felelősség, a közösségi tevékenységek és a nyilvánosság kérdéseiről beszéltek. A Hit+világ sátor pedig kereszténység társadalmi jelenlétéről és az evangelizációról szóló eszmecseréknek adott helyet.

Az előadások mellett érdekes programok várták a gyerekeket is: volt sípfaragás, zúgattyúkészítés, bábozás és Mézengúz-koncert. Fiatalabbakat és idősebbeket egyaránt érdekelt a jurtában tartott rendhagyó történelemóra, a mentősök által szervezett újraélesztési gyakorlat, valamint a rendőrségi bemutató, ahol a fegyverek mellett a nyomrögzítés titkaiba is be lehetett pillantani. A „18 éven felülieknek" kategóriában borkóstolón, sörkóstolón, kávékóstolón vehettek részt a jelenlévők, a sportkedvelők pedig pingpongozhattak, focizhattak, kosárlabdázhattak, vagy akár benevezhettek a családi váltófutásra. A rendezvény támogatóinak köszönhetően értékes nyereményekkel térhettek haza a tombolajáték szerencsés résztvevői. (A részletes program a www.keresztenysziget.hu oldalon megtalálható.)

Több mint 1200-an jöttek el a Keresztény Szigetre

Több mint 1200-an jöttek el a Keresztény Szigetre

A sokrétű programnak és a szép időjárásnak köszönhetően igazán jó hangulatú, kellemes és hasznos napot tölthettek el azok, akik – akár családostul, akár barátokkal, akár egyedül – eljöttek a Keresztény Szigetre. A szervezők feltett szándéka, hogy hasonló időpontban és helyszínen 2017-ben is megszervezik a rendezvényt.

(Fotók: Tóth Simon Ferenc)

BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem