Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
|||
Főoldal | Hírek

Ungvári magyar egyetemisták színházlátogatását támogattuk

2014. 05. 18.

A budapesti kirándulást a domonkos nővérek szervezték. 

 

Negyven kárpátaljai magyar egyetemista budapesti látogatását színesítette a Nemzeti Színházban egyik előadásának meglátogatása – ez utóbbit az ÉrMe Budapest Klub is támogatta. A színházlátogatás érdekessége, hogy a fiatalok – akik közül többeknek eddig még soha nem volt módjuk színházba menni – most saját szülőföldjük művészeit láthatták, ugyanis május 17-én a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátékaként tekinthették meg Csehov egyfelvonásos komédiáit (rendező: Vidnyánszky Attila).

 

Az ungvári egyetemről érkezett diákok a domonkos nővérek budakeszi házában kaptak szállást; a színházlátogatás lebonyolításában és finanszírozásában a szerzetes nővérekkel és a Nemzeti Színházzal is együttműködtek az ÉrMe Budapest Klub – ez ügyben feladatot vállaló – tagjai.

 

A klub és az ÉrMe Üzleti Hálózat fontos ügynek tekinti a jelenlegi határainkon túli magyarok segítését; korábban délvidéki, valamint a Kárpát-medence más tájairól érkező fiatalok számára is jutott támogatás tagjaink adományaiból.



Rólunk 

Nyitólap

 

Az ÉrMe (ÉrtékMegőrző) Hálózat a keresztény vállalkozók és cégvezetők közösségeinek, klubjainak hálózata. Jelmondatunk: Az üzlet több, mint profit. Ha szeretne rólunk többet megtudni, kattintson az alábbi linkre! 

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Szakember Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe HR Műhely
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat