– Mondhatjuk, hogy te vagy az ÉrMében a hálózatos-kapcsolatépítős gondolatkör felelőse..., vagy lelkiismerete... Egyetértesz ezzel a minősítéssel?
– Az ÉrMével úgy találkoztam, hogy kérdéseitek voltak egy hálózat működésével kapcsolatban és ajánlottak engem elbeszélgetésre. Amit elmondtam, annak kb. a harmada körülbelül alkalmazva is lett. Az „ÉrMe szekere" számára ajánlottam egy korszerű autó technikáját beépítésre, ebből a motort kérték, ám a futóművet, a kormányt, a fékeket nem. Azóta ezeket próbálom javasolni. Egyébként sokat profitáltam ebből a szerepkörből, az élet gazdagságát adó barátokra és eseményekre leltem.
– És honnan értesz ehhez a „autóhoz"? Lehet azt mondani, hogy a kutatója vagy ennek a témakörnek? Vagy „csak" professzionális művelője?
– Én csak élek. Ha ezt valaki kutatásnak, professzionális művelésnek látja, egyszer tán még igaza is lehet. Einstein mondása: „Csak Isten gondolatait akarom ismerni, a többi részletkérdés." Einstein, Hamvas Béla, Exupéry kíváncsisága szimpatikus, vagy Deepak Chopra és Balogh Béla kortársabb kíváncsiságát is keresem. De Pascal, Merton, vagy az általad a Facebookon rendszeresen idézett Chesterton is rímel a következő Szent Tamás-apokrif idézettel rokon szemléltemre : „A kereső ne hagyja abba a keresést, míg nem talál. És ha talál, megzavarodik, és ha megzavarodott, csodálkozni fog, és királlyá lesz a mindenségen." Csak kereső vagyok, aki számos elsőre zavaró és csodálatos dolgot talált, melynek keresem a megosztási módját.
– Említenél egy ilyen zavaró és csodálatos dolgot?
– Például: az egyén és csoportok, cégek, közösségek, népek életminősége a „keresésének" módjától-típusától függ, és istenadta „királyság", hogy a figyelem kialakítását „az Élet Egésze" kezünkbe adta, egyfajta szabad választás játékaként.
– Ez azt jelenti, hogy van a figyelemnek, a keresésnek egy speciális módja, amit alkalmaznunk érdemes? Vagy azt, hogy különböző helyzetekben különböző típusú figyelemmel kell fordulnunk a többi ember, a világ felé?
– Mindkettőt. Képzeljük úgy, hogy figyelmünknek néhány módja van, és e figyelemfajták által létrehozott élethelyzetekre (él-mény-anyagokra) egyértelműen jellemző egy-egy minőség-milyenség-„csomag". Ezek olyanok, mint a menük a menzán, azaz a mákos-tésztával jár bableves is, a halászléhez enni kell palacsintát. Négy fő menü van...
– Vagyis ha jó ízléssel választom meg, hogy milyen fajta ételeket szeretek – azaz milyen típusú figyelemmel, magatartásformákkal fordulok a világ felé –, akkor jutok hozzá a jó élethelyzethez, és akkor tudom elkerülni a rossz élethelyzeteket?
– Nézzünk egy ábrát – iránytűként az élet dzsungeléhez –, mellyel számos tudós által az elmúlt ötven évben felépített leírást (lásd Csermely Péter Rejtett hálózatok ereje című könyvének 85-86. oldalát és környékét) próbálom – a láttatást könnyítő „ferdítésekért" sűrű elnézést kérve – megjeleníteni.
A négy említett menü négy különböző szájízhez vezet, mely szájízeket az arcocskák jelölik az ábrán. Ha nem a megfelelő menüt választom, más szájízhez jutok, mint akartam. Menük vannak, nem étlapról szemezgetés. Ha ragaszkodom a palacsintához, az élet letolja a torkomon a halászlevet is, a menühöz tartozó szájízzel együtt. Az alapelv, hogy amint figyeljük a világot, úgy viszonyul hozzánk a világ. A világunk kérdéseink fényében szövődik.
– Jó, akkor itt az ideje, hogy közelebbről megnézzük azt a bizonyos négy „fő menüt"!
– Négy arckifejezés és négy milyenségpár látható a képen. Figyelmünk és így élményanyagaink e négy módon valósulhatnak meg, és e négy arckifejezés mindig a tengelyeken leolvasható mennyiséget tartalmaz a tengelyek végére írt dologból. Az „arckifejezések" (szájízek) a következők:
Életigenlő, élet-minőségű (és életvidám; ez olyan flow-féle hozzáállás, az élet sokszínű-szerves tánca) – az ábrán a mosolygós arc. Ez az életigenlő figyelem olyan, mint a macska a kertek alatt, jár erre-arra, figyel sok dologra, meg véletlenszerűen barangol is bőven, rá-ráiramodik ugyan érdeklődése tárgyaira, nem céltalan a keresése, de minden megfelel neki, ami az élet(e) része lehet. Kajtat, jön-megy, átjár máshová, jutalma az optimális izgalommal járó kaland, a tevékenység maga, és jut táplálékhoz is bőven. Ravasz fogalom ez az „élet-minőségű". Az élet tulajdonságaival, arányaival bíró, annak ritmusára járó. Bár többnyire igen, de nem feltétlenül jelent előnyt anyagilag, hatékonyságban és más szokásosan pozitívnak vélt dimenzióban.
Irányító (fegyelmezetten fegyelmező, harcias, űzött célú /űz-leti/ cél-szervezet) – széthúzott, szigorú arc. Ez konkrét főcélra tartott figyelem, céljai sorkatonái közé sorozna be mindenkit a látókörében, meg sem hallja-látja az éppen ott és akkor nem a saját parancsa szerint segítőket. Valójában a rendszer leple alatt létfélelem lapul. Csőlátásos, hadiállapotban lévő figyelem és életminőség az ilyen.
Létküzdő (tíz körömmel az életért, széteső szerveződés) – legörbülő szájú arc. Egy széteső világ minősége. A példabeli macska kiszemelt egere. Tekintete fixálódott a környezetének egy részén, minden (maradék) figyelme egy dolog megtámadásán vagy attól való menekülésen van. Csőlátásos utolsó pillantás az élet kis morzsájára.
Mindegy („mindenki senkije mindenkinek", nem kötődő, sodródó, szervezetlen) – alig mosolygó, megvakult arc. A bárgyú-birka mosolyú fej, a birkák pásztor nélkül szétszóródó szétszéledő mozgása jó példa rá. Érdektelenség. Mindegység. Azt ilyen figyelem és életminőség ide-oda csapódik, élményeket megél, de nem kötődik sehová, össze nem tartozó, „tv-kapcsolgató" jelenetekből áll az életvitele, ő mindenkinek a senkije. Az atomizált társadalom egyénének birkatömeg jellege.
Békésebb lenne óvatosabban, ellenvéleményeknek teret adva fogalmazni, ám tán tekinthető úgy, mintha az arcnak megrajzolt karikákon kívül nem nagyon lenne állapot, másfajta életvitel és élményanyag nem létezne. Még ha politikusok mondják, akkor sincs stresszszintet állandó ismétléssel fenntartó, riogató-médiából vett infókból tartós életminőség. Nincs életigenlő életminőség kevés újdonsággal, kevés változással, sok megszokott-bevált dologgal, a biztonság túlistenítése is meztelen király. Nincs fenntartható létküzdelem. Sok elképzelés lebukik, fából vaskarika, tarthatatlan átverés „Kacor király" jeligére. Félreismerve lehet keveredés a szemlélő fejében. Például: kötöttpályás, szigorú menetrendű vonaton életvidáman társaság utazik; ám ez két nézet egyidejű szemlélése, és nem ötödik állapot.
Ha valamely arckifejezés szerinti élményanyagot akarok, akkor akarni, elérni és elfogadni kell a rá jellemző, a tengelyeken leolvasható minőségekből a megfelelő mennyiséget. Figyelmemet tengelyenként behangolom valamely arcocska jellegűre, és hasonló a hasonlót keresi alapon az adott arcocska szerinti élményanyagok fognak csak elérni. Hagyja magát a gondolat megérteni?
– Úgy kell tehát értenünk az ábrát, illetve az elmondottakat, hogy a négy tengelyen külön-külön kijelölhető, hogy hol helyezkedik el a „figyelmünk módja", és ebből következik, hogy melyik arc-rajzocska lesz jellemző az életünkre?
– És visszafelé is működik: felvéve egy arcocskára jellemző hozzáállást, a tengelyeken leolvasható jellemzők „beszereződnek". Így egy problémának szigorú-katonásan nekimenni stresszes, sőt, még ha le is küzdjük a probléma forrását, akkor sem élet-minőség, hanem új bajok keletkeznek. Ám vidám hozzáállással könnyebb a gondjainkra új, tartós, bőséget eredményező megoldásokat kitalálni.
– A pontosabb megértéshez szükség lenne arra is, hogy a négy tengelyről-ellentétpárról is mondj néhány szót...
– Bár láthatjuk ezeket ellentétpárként is, de jobban szeretem az „egy minőség, illetve annak hiánya" felfogást. (Már csak azért is, mert így nem keveredünk „leoltjuk a sötétséget" típusú félreértésekbe...) Lássuk tehát a tengelyeket egyenként.
A vízszintes tengely a források (táp, bőség) és a stressz (szűkség) tengely. Az élet természetes velejárója a túláradó bőség, ez mindahányunk természetes állapota. Innen a stressz egyfajta feszültségként értelmezhető, egy így megjeleníthető negatív állapotként: „az élet bőségének működnie kellene, és ehelyett itt vagyunk, ahol a part szakad, a fenébe is..." Bőség és hiánya tengely.
Újdonság-változatlanság tengely: Az élet sajátja az új dolgok keresése. Ez a tengely az élet(jelenségek) és hiányuk tengely. Változatos étrend, és sokszínű kapcsolatok helyett mindig csak a már bevált néhány ételt és ismerőst keresve fenntarthatatlan, beltenyész állapotba jutok. Van optimum, ahol a tradíciók-megszokások és az inspirációk tartósan élhetők. Túl sok hígítóval felöntve a festéket ugyanúgy nem lehet szépen festeni, mint túl beszáradt festékkel sem. Az újdonságok, a céljainkhoz közvetlenül nem kötődő szempontok-emberek visznek tovább az élet dzsungelében az élet minősége mellett. Ezek nem magától érhetően az életvitelünk részei; látszólag elhagyhatók, mégis, mint ahogy a tudományt is az interdiszciplináris kikacsintások segítik, más életterületünk is így boldogul. Ez egy „bár nem érdekel a szomszéd áthallatszó káromkodása, viszont az egyik szófordulata jól jön a hülye főnököm ellen" típusú dolog. Megemlítendő még, hogy az ábra jobb felső részén nincs élet, az élet ennyire a változásról szól. (Bátrabbaknak való felvetés, hogy optimális esetben – bizonyos kereszt-vonatkozásokban – anyagi vetületünk meghal az életért. Ismerős...?)
Energia--hullámhossz tengely. Felhangolt-lehangoltként is ismert a párosítás. Rövidebb hullámhosszhoz nagyobb energia tartozik a fizikában. És van „a vonzás törvénye" divatos elgondolása is. Mindezek jól társíthatók e tengelyhez. A fizika szerint a világban csak a hasonló hullámok érzékelik egymást, válnak egymás „él-mény-anyagává", például a rádióhullám áthalad a csukott ajtón, és tudunk rádiózni a szobában, míg egy másik rádióhullámmal zavarható, megakasztható. A „vonzás törvénye" helyett a „kiválasztódás törvénye" kifejezés illene ide. Amilyen hullámhossznak megfelelő állapotban vagyunk, csak olyan hullámhossznak megfelelő dolgok fognak érni minket, és ez működik a hullámhossz helyére arcocskát, vagy a tengelyeken szereplő más minőségeket behelyettesítve is. Ezt a jelenséget a következő ábrán szemléltethetjük:
Vagyis: mosolygunk, és ránk mosolyognak, és a többi minőségek is kiérdemelhetők hasonlóan. E módszer csak akkor nem vezet életminőséghez, ha kevés minőségben, kevés tengely mentén alkalmazzuk. Ám elég minőségben alkalmazva –mint ahogy a keresztrejtvényben is egyre nő a megoldás biztonsága – nő az eredményességünk az élet minőségének elérésében is.
Komplexitás-egysíkúság tengely. Ide rímel egy bloghozzászólásom: „A komplikált a latin "hajtogatni" a komplex a latin „szőni" szavak felől érkezett nyelvünkbe. A szalvétát hamar galacsinná gyúrtam, majd azt mondtam, hogy ezzel tíz másodpercig se lehet focizni. Szétesik, és akkor meg kell állítani a játékot, és újra gyúrni, javítgatni és másnapra sem lesz vége – persze, eladhatatlan, fenntarthatatlan lesz a produkció. Aztán szétsimítva a galacsint, a szalvétát hosszú rúddá sodortam, csomókat kötöttem rá, a kilógó végeket begyömöszöltem a hurkok alá, elvarrva a csücsköket, idővel lett egy stabil labdánk, mellyel vidáman gurigázhattunk, ujjainkkal focizva az asztalon. A rögtönzött bemutatót úgy fejeztem be, hogy „Látod, te mindig gyors eredményt, az egyszerű tuti megoldást keresve a kimondható és átadható, utasításba adható lényegre törsz. Ennek az eredménye, hogy csupa gyorshajtogatott cuccot javítgatsz a végén éjt nappallá téve és kapkodva ahelyett, hogy együttműködnél velem a szövésben. Én nem vagyok hajlandó hajtogatni, nem szánok időt arra, ami nem tartalmazza eléggé a szövődés mozzanatát." E tengely a fenntarthatóságról és hiányáról szól, a szőtt kapcsolatokról, mint nulla feletti – azaz összességében mindenkinek előnyös – játékról, illetve a szövöttséget kerülő, nulla alatti játékot eredményező túlegyszerűsítésről, amikor mások fizetnek meg a nem szövő, magukat praktikusnak beállítók helyett.
Kijelenthető-e, hogy a vízszintes tengely alatt nincs nulla feletti játék? Ez jó kérdés, de olykor nagyon úgy tűnhet, nincs..., Ez nagyon messzire menő, az egész életformánk újragombolását előrevetítő, kényes felvetés. Weöres Sándor is azt mondja, nem jó és rossz tulajdonságaink vannak, hanem az ápolt tulajdonságaink jóvá, a hanyagoltak rosszá válnak. A költő (ápolt) és a témánk (szőtt) jól kibontják egymás gondolatát.
– Ha nagyon messzire megy, akkor most ne kövessük ezt a gondolatmenetet. Úgy érzem, Inkább valami összefoglalás-félére lenne itt szükség, hogy lássuk, hogyan is működnek az ábra tengelyei, arcocskái az életünkben...
– Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten. Első látszatra pofonegyszerű. Mégis minduntalan elszúrjuk. Miért? Mert nem eléggé „szövődötten" gondolunk a jelenségre. Egy-egy életminőséghez sok dolog hozzá van nőve-szövődve, és ezeket mind akarnunk kell. Az adott menü csak egyben vihető. Például nehezen hisszük, hogy egy elsősorban „űz-leti" közösségben nem bőség, hanem stressz fog teremni...
– Ezt az üzenetet az ÉrMe-klubok tagjai biztosan érteni fogják. De hogyan lehetne összefoglalni – akár pontokba szedve –, hogy mit tegyünk, mire figyeljünk? Mi az arcok és a tengelyek, az egész ábra mondandója a gyakorlat nyelvére lefordítva?
– Oké, próbáljuk meg:
0) A figyelmünket, magunkat, mint antennát hangoljuk be, hogy egyáltalán érzékelhetők legyünk, interakcióba kerülhessünk az élet-minőségű élményekkel, valamint hogy az éppen nem kívántakat elkerüljük. Ezt azáltal tehetjük meg, hogy:
1) A helyzetben, amiben „történelmileg" már vagyunk, meglátjuk az élet természetes bőségét, és e bőségből optimálisan porított portfolióban adni, megosztani, hitelezni kell, kockázatot – egy kis stresszt, ha tetszik – vállalva. Ahogy a pénzt hitellel szaporítja a közgazda, úgy a bizalom és minden más javak is így teremthetők.
2) Örömmel kell fogadni-keresni az újdonságot és változást, feladatainkhoz -céljainkhoz közvetlenül nem kötődő kapcsolatokat, kihívásokat, infókat, ám eközben életaktivitásunk legalább felében következetesen meg kell maradnunk az életszerű és vállalt feladataink, kapcsolataink stabil és megbízható teljesítőjének.
3) Az „élet minőségű" emberekre, élményekre, dolgokra legyünk „felhangolva". És itt nem a rossz, vagy segítségre szoruló emberek-dolgok felé való érzéketlenség a cél. Elsősorban – és nem kizárólag – az élet minőségének lehetőségét kell meglátni mindenben. Már csak egyéni önzésből is, mindenkinek ez a legjobb.
4) Törekedjünk kellően szövött együttműködésre, kölcsönösen nyereséges játszmára.
Így is összefoglalhatjuk; nem leegyszerűsíthetjük, csak – mondjuk – jelölhetjük: optimális mennyiségű újdonságot, túláradó, de nem pazarló bőségben, az élet minőségére hangolt figyelmünkkel érdemes életté szőni meglévő dolgainkhoz.
Ez az összegzés azért is hasznos, mert jól mutatja, mint vész el a működő jártassághoz szükséges információ a vastagon kiemelt tömörítéskor. Ha sallangok nélkül, a téma kibontása nélkül örökítődik az ismeret váza, úgy szigorú, csőlátásos, sőt, a legörbült szájú, már csak részleges csőlátással rendelkező állapotba kerülnek a témáról való félre-vezető fél-ismereteink, valamint amit általuk végzünk, az olyan stresszesen tarthatatlan lesz, ahogy az ábrából kiolvasható.
– Viszont ha nem egyszerűsítünk, az az érthetőséget veszélyezteti. Vannak ilyen aggodalmaim a fentiekkel kapcsolatban is – bár azt hiszem, ha esetleg első olvasásra nem is, másodikra bizonyára megérthető a lényeg.
– Az élet összetettségét a leírásához egy pontig szükségszerűen egyszerűsíteni kell, amíg az egyszerűsítés nem visz bele a nulla alatti játszmába. „Aki HŰ a kicsiben, az HŰ lesz a nagyban is." Van egyfajta „már elégségesen nagy reprezentatív mintája" az Élet Egészének (mely egyébként – vicces módon – meglepően kicsi). Négy pontra lehet négyszöget rajzolni, és azzal leírható akár sok-sok négyszög ügye is, e módon négy pont sok ezer négyszög „már elégségesen nagy reperezentatív mintája" képes lenni, de három vagy két ponttal semmit sem tudunk „négyszögül" elmondani. Ennek mintájára egy adott összetettség fölé nem kell törni, de addig el kell jutni, ha „életül" akarunk létezni. A bűvös komplexitási határt érezzük zenében, produkcióban, épületben, kalandban, természetben, egy közösségben, egy elmélet, egy ember HIT-elességében. HIT-e az ókoriak szerint annak volt, aki képes torzítások nélkül egybevágóan, HIT-HŰEN látni-leképezni az életet gondolataiba, beszédébe. A HIT-HŰSÉG cucc, a reprezentatív minta és a „szőtt életről szőtt (le)írás-tudóság" ugyanaz. Az „írás-tudóság" arról is szól, hogy „tudjuk" a figyelmünkkel „írni" az életünk történetét, részt veszünk a személő és a látvány interaktív író-olvasó találkozóján.
„Csak" szőni abból, amit keresve örömmel lehet találni, csináljuk a dolgunkat, annak örülünk, amit eddig elértünk. Az Élet keresi, megtalálja és átjárja a neki megfelelő (megfeleltethető, HITeles, HŰ, „képére és hasonlatosságára" – ez a reprezentatív minta lényege) tereket. Ha sikeresen előkészítettük a szőtt terepet (ez a mi „dolgunk"), az élet minősége ajándékként átjárja azt (ez az Ő „dolga", és nem dolgunk azon aggódni, hogy megteszi-e). Megfelelő utakat építve a forgalom megjelenik, birtokba veszi azokat. Ja kérem, ehhez tudni kell felismerni, ha eltérünk az ideális állapottól, és ehhez a kalandhoz a téma jártas, HIT-elességig szövött ismerete nélkül kockázatosan kevés a muníciónk.
– Amikor elkezdtük ezt a beszélgetést – szándékaim szerint a kapcsolatépítésről és a hálózatokról –, azt hittem, elsősorban erős és gyenge kapcsolatokról, ezek kívánatos arányairól és hasonlókról lesz szó...
– Jól gondoltad. Mindez a kapcsolatarányok egy másik nézete. De azzal kezdeni olyan, mint a már megszáradt felületen bemutatni a festés módját. Ez a „futómű", és nem a „motor", de abból a „korszerű kocsiból". A hálóminták bemutatását sem úszhatjuk meg e témával kapcsolatban, sem a „Nash-egyensúlyt", a két-résztvevős játszmát az egyén és az élet reprezentatív mintája közt. Ezekre egy következő alkalommal térjünk vissza... „Ha lesz olyan..." Ismerős az ide vonatkozó poén? A fáma szerint, G. B. Shaw küldött két jegyet Churchillnek egy levéllel: „Meghívom új darabom bemutatójára, és hozza el egy barátját is. Ha van olyan..." Postafordultával megkapta a választ: „A másodikra elmennék. Ha lesz olyan..."
B. G.
