Beszélgetéssorozatunk első része itt olvasható >>
Beszélgetéssorozatunk második része itt olvasható >>
Beszélgetéssorozatunk harmadik része itt olvasható >>
Beszélgetéssorozatunk negyedik része itt olvasható >>
– Az előző beszélgetésben kapcsolatrendszerünk szintjeiről esett szó, és többek között valami olyasmire is utaltál, hogy a kapcsolatépítés folyamatában értékek előállítása, cseréje is zajlik. Tudnál erről az aspektusról részletesebben is mondani valamit?
– A szintek mindegyike – mint egy információfeldolgozó gépsor – speciális, behatárolható „dolgot állít elő": amit az egyik elkészít, abból dolgozik tovább a következő, akárcsak a munkások egy gyártósoron. A gazdasági körfolyamat is leírható ezekkel a szintekkel: a folyamat egyes elemei tisztán és sorrendben az egyes szintek „termékei". Itt egy kis kitérővel szólnunk kell pár szót az általunk „értékelőfeltétel-kör"-nek nevezett gazdasági körfolyamatról.
ÉRTÉK mindig CSERE – azaz kölcsönös megosztás –, az ERŐSSÉGeink cseréje, megosztása útján jön létre. Dolgaink elcserélve értékesebbek a megfelelő embernek, mint nekünk. Egy asztalos egy nap alatt készít egy jó asztalt, és egy szabónak is ennyi idő egy jó kabát megvarrása. A másik szakmáját végezve mindketten hat napig barkácsolna kétes eredménnyel, mire elkészülnek. Erősségük az, amit költség- és időhatékonyan és jobb minőségben végeznek. Ha van mód cserélni, és ha mindenki a saját erőssége szerinti munkát végezheti, két nap múlva asztalaik és kabátjaik is lehetnek, és marad öt napjuk további más értékekre cserélhető asztalokat és kabátokat készíteni, több érték keletkezik, mint a cserék lehetősége nélkül.
Erősségeink cseréjének előfeltétele KAPCSOLAT léte, a kapcsolatnak pedig a BIZALOM, minek hiányában földrajzi és információs távolságot tartunk. A bizalmat meg kell HITELezni: egy étteremben nem ellenőrizzük a nyersanyagok lejárati dátumát, mert egy étel ellenőrzésére nem fordítunk több energiát, mint amit megemésztésével nyerünk. Így a bizalom hitelezése KOCKÁZAT árán valósul meg. Kockáztatni meg ÉRTÉKet lehet, ami máshol is felhasználható lenne. A kör itt bezárul, előröl kezdhető. Érték csak ebben a sorrendben meglévő előfeltételekkel terem. Berajzolhatjuk a fogalmak közé a kört, óra mutatójával ellentétes irányú nyilakkal.
Alulról felfelé haladva végigolvasva a kapcsolati piramisunkat, és a szintek közé írva az „értékelőfeltétel-kör" elemeit, a gazdaság és a kapcsolatok elmélete kéz a kézben elválaszthatatlanná válnak, egymásba illeszkednek.
6-os szintű ismerőseinkkel, ha kapcsolatot keresünk, egyesek társainkká válhatnak.
5-ös szintű társakkal, a komparatív előnyeinket felfedezve távolibb barátok lehetünk.
4-es szintű távolibb barátainkkal cserék útján szoros és munka-kapcsolatba kerülhetünk.
3-as szintű szoros kapcsolatokkal értékeket előállítva értékrendi kapcsolatunk lehet.
2-es szintű értékrendi kapcsolatokkal kockáztatva (befektetve) értékeinket, saját szerepünkbe kerülhetünk. Szerepünkre, önmagunkra találhatunk.
1-es szinten saját szerepünk hitelezni (nyitni) az emberek közt, hinni benne, hogy lehet velük valami épkézláb dolgot majdcsak kezdeni.
7-es szinten az emberek és magunk közt valamicske bizalmat létrehozva 6-os szintű ismerőseink lehetnek. A kör bezárult, az élet mehet tovább.
Az értékelőfeltétel-kör és a kapcsolati szintek egy ábrán így mutathatók be:
Ebből jól látható, hogy ha bármely kapcsolatfajtával való érintkezésből kevés van, vagy egy adott szinten lévő emberrel nem a neki megfelelő „termék" előállítása mentén érintkezünk, úgy az utána következő „munkafázis a gyártósoron" kevesebbet tud termelni (az előző beszélgetés áramlásos-szűkületes piramis ábrája jól jeleníti ezt meg); hézagosan kitört fogazású fogaskerékrendszer módjára akadozik, recseg-ropog az életvitelünk, az életvitelünkbe betett energia nem megfial, hanem állandó mókuskerék-taposással további energiabevitelre kényszerít. Például egy üzlet létrejötte során a vevő érdeklődését ennek a sornak mentén fent lehet tartani, örömmel életszerűnek fogja érezni, hogy összejön az üzlet. Sőt, magam például, ha vevő vagyok, úgy intézem a diskurzus menetét, hogy a termék megismerése során betartsam a sorrendet, mert akkor a vásárlásom nulla feletti játék lesz mindkét fél számára. Itt mind vevői, mind eladói oldalon számos becsületes „trükk" és módszer létezik a nyer-nyer üzlet létrehozására, melyek arról szólnak, mint hívhatjuk meg az adott szinten lévő másik felet az eggyel magasabb szint kommunikációjára azáltal, hogy a szintlépés kockázatát elsőként finoman felvállaljuk.
– Ha jól értem, ezek a most felsorolt fogalmak tehát a „belépők" az egyes szorosabb kapcsolati szintekhez. Egy általános bizalmat minden 6. szintű ismerősömnek megelőlegezhetek, ám az kérdés, hogy rendszeres kapcsolatra van-e szándék, illetve fogadókészség. Ha igen, akkor lehet ebből 5. szintű kapcsolat. Oké, de foglalkoztat-e engem, hogy a másiknak milyen erősségei (szándékai, terveim, vágyai) vannak, és ő hajlandó-e engem ezekbe beavatni? Ha igen, akkor továbbléphetünk a 4. szintre... és így tovább. Így működik ez?
– Pontosan. Egyes szinteken kitárgyalunk egy témát, és ezzel belépőt nyerünk a feljebbi témakörbe. Természetesen van lemorzsolódás, sokaknak kell ajánlgatni az együttműködés lehetőségét, húzogatni orruk előtt a mézesmadzagot; körülbelül 1 %-ból lesz befutó. Igen, nem tévedés, ennyi optimális a körfolyamat fennmaradásához. Valahogy így van ez a biológiában is: a ma élő fajok a valaha itt élt fajoknak csak 1 %-át teszik ki, 99 % kihalt, közvetlenül már nincs szerepük a mai „együttműködéseinkben". De amelyek igen, azok – összeérlelődve velünk – bejáratott motorját adják az értéktöbblet-előállításunknak.
– Ha már a bizalomnál, illetve annak megelőlegezésénél tartunk: épp nemrég beszélt valami olyasmiről az előadónk egy budapesti ÉrMe-klubesten, hogy a kapitalizmus – mint „az együttműködés szabadsága" – akkor tud jobban működni, ha alapból megvan a társadalomban az a bizalmi szint (illetve az ebből következően jól működő intézmények), ami az együttműködésekhez szükséges, miközben problematikusabb, ha az általános bizalmatlanság légkörében mindig külön ki kell érdemelni az együttműködéshez szükséges bizalmat. Egy ilyen alacsony bizalmi szintű közegben is működik az általad felvázolt modell?
– Én talán másképpen értenék egyet az előadóval. Az a módszer, amit most bemutattam, az 7 lépésben a kockázatot és a befektetendő bizalmat sok ember közt „porító" módszer. Tehát nem merül fel a dilemma, hogy kell-e bíznom másokban, e módszer betartása mellett ugyanis bízhatok bennük. Finoman, apránként, „porítva" hitelezünk sokfelé bizalmat: beszélgetünk, érdeklődünk, és mindig lesz olyan, akinek éppen szűkében vannak a következő szintű kapcsolatai, vagy új kört kezd. Mindig apró lépésekkel haladunk, megvárjuk a kölcsönösség, a hasonló kommunikáció és betartott ígéret megérkezését. Akkor már a másik fél számára is elég drága az, amit addig beletett az egyezség kialakításába, hogy ne akarjon átverni. És az is kiderül apránként, mint lehetünk jók egymás számára, sőt, jó ideig nem gond, ha kiszáll valaki a kapcsolatból, marad esélyes tag bőven a másik fél pozíciójára, akivel folytathatjuk a „kártyalicit" jellegű egyezkedést.
– Vagyis a bizalom nem „vagy megvan, vagy nincs meg" kérdésként merül fel, hanem fokozatosan alakul, ahol és amennyire kell?
– Igen. A bizalom kialakítandó és folyton megújítandó kölcsönösen. Ez (meglehetősen egyszerűsítve) a Nobel-díjat érdemelt „Nash-egyensúly" elmélete. Nash bizonyította, hogy „ha az egyik fél vár, míg a másik lép, majd a másik vár, míg az egyik, és így felváltva haladnak, akkor MINDIG eljön egy pillanat, amikor mindkét fél rosszabbul jár –lépjen bármit –, mint ha megmarad a kialakult állapotban". Ekkor mindkét félnek az elért állapot fenntartása az önérdeke, azaz megbízhatnak egymásban. Vagyis ha „az együttműködés szabadsága" adott – azaz nem köteles senki lépni, míg a másik olyan lépést nem tesz, mely válaszra érdemes –, akkor a nyelveink és bármely népre jellemző szokásaink fenntartható életre „ítélnek minket". A magyar mesékben ezt fogalmazza meg a „jótett helyébe jót várj!" mondás, amit mára ugyan félreértettünk; helyesebb lenne így hangsúlyozni: „Jótett helyébe jót – s várj!" Ezt csak elrontani lehet, mégpedig az erőszak bevetésével, aminek aztán az a következménye, hogy a támadó fél is elveszíti a fenntartható állapotát, amolyan „kard által vész, ki kardot ragad" alapon. Tehát egyszerű, hétköznapi dolgokról van itt szó – úgy tűnik, ezzel el is vesztettük a bizalomhoz kapcsolódó romantikus elképzeléseinket... Cserébe viszont megismerjük a testünk meghosszabbításaként létező közösségi hálózatunk működési módját, a felnőttkorba lépünk. Ezeket a törvényszerűségeket éppen napjainkban fedezi fel az emberiség – innen nézve remek dolog most élni!
– Igen, ez a lelkesedés érezhető is mindabból, amit ebben a beszélgetéssorozatban eddig elmondtál. Ha jól látom, az említett felfedezési folyamatban te és társaid is igyekeztek kivenni a részeteket...
– Mindezt, amiről most beszéltem, 2009-ben egy 7X7 négyzetből álló – a kémiai periódusos rendszerre hajazó – táblázatban foglaltuk össze. (Már Pitagorasznak is volt ilyesmije különben 2500 éve.) E táblázattal rengeteg közösségi probléma leírható, a kezelésmód kiolvasható belőle, legyen az egy összeveszés, vagy egy termék eladásának sikertelensége, egy üzletkötés megtervezése, közösségek felépítése stb.
Az érdeklődők a táblázatot innen letölthetik: Szerepeink tablazata.pdf
Sőt, a táblázat körformájú átirata pontosan illik a korábban említett iránytűábránk köré, azaz a különféle kommunikációinkkal az élményanyagaink helyzetét tudjuk az iránytűábrában kedvünkre helyezgetni:
Mint az ősember, ki barlangrajzon először bemutatja a testének képmásán, amit demonstrálni szeretne, úgy közösségi énünk kollektív ábrázolásának is van már eszköze. Nézünk is rá bámulva, mint az ősember az első embert ábrázoló rajzra, még szoknunk kell... Úgy vagyunk ezzel, mint a kölykök tacskóm, aki nem jöhetett be a lakásba, mégis egyre beljebb lógott, majd egy napon körbeért és újra az előszobában találta magát. Összeért a térkép a fejében, örömében kiröhögött minket, és onnantól olyan ügyesen menekült a kiebrudalás elől, hogy belefáradtunk – így polgárjogot kapott otthonunkban. Ennek a beszélgetéssorozatnak is ez a célja, polgárjogot elérni közösségi énünk számára az életben. Körbeért a térkép? Hol foltozzunk rajta még?
– Most itt még talán az igényelhet némi foltozást, hogy az előzőekben gyakran használt „érték" fogalmát kicsit a helyére tegyük. Az elmondottakból mintha valami olyasmi körvonalazódott volna, hogy az érték olyasmi, amire valakinek szüksége van, tehát szívesen odaad érte valamit. Jól értem ezt így? És ha igen, mi a helyzet a nem-anyagi, nem-birtokolható értékekkel? Mondjuk a szabadsággal, a szép hagyományokkal, vagy mondjuk a szakálladat borzoló balatoni széllel...? Ezekre is vonatkozik az értékkör-elméleted?
– Amiről eddig beszéltünk, az a kapcsolati piramis működésének egyszerűsített bemutatása. Eddig a pontig a tudományos szemlélet sérelme nélkül elkalandozhattunk annak a ténynek a „védnöksége" mellett, hogy a tudós ráér közpénzen évtizedekig megigazulni vagy elbukni, de az üzletember gyakorlati lépéskényszerei mellett a tudós alaposságának luxusa nem várható. A mai témánk keretein belül elég az érték helyett „javakat" mondanunk, a hagyományos közgazda szemléletével. Mondhatjuk, hogy kapcsolatrendszer a maga természetes (nem a modern ember által megerőszakolt, hanem eredeti, vagy az eredeti szerint feljavított) voltában javainkat segít pazar mennyiségben és minőségben közösségileg előállítani.
B.G.
