Az Airwalking Kft. három napot kapott a különleges feladatra.
Az ÉrMe is támogatta a nagybecskereki kollégium bővítését.
Harmat Péter: „A technikai fejlődésben nincsenek egyértelműen kitaposott utak."
Schumicky András: „Sok jó energiát sikerült bevonni az ÉrMébe"
Paál András: „Jótett helyébe jót – s várj!"
A szeretet kívánalmai nem ellentétesek az ész kívánalmaival. Az emberi tudás elégtelen, a tudományos eredmények pedig önmagukban nem képesek megmutatni a teljes emberi fejlődés felé vezető utat. Mindig feljebb kell emelkedni: ehhez van szükség a szeretetre az igazságban.
ÉrMe-támogatást is kapott a Mélyben és Reményben Alapítvány.
A Junior Klub célja: bekapcsolódni az ÉrMe életébe.
Létkérdés 2013-ban az értékesítés fejlesztése.
A befektethető legkisebb összeg 1,125 millió forint.
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.
Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.