Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Hírek

Álláskeresőből vállalkozó?

2012. 11. 18.

Az V. ÉrMe Közösségi Állásbörzén személyes konzultációkkal is segítettek a résztvevőknek. 

 

Közel ötven álláskereső vett részt az ÉrMe legutóbbi – 2012. november 7-én tartott – Közösségi Állásbörzéjén. A korábbi alkalmakhoz képest több volt a résztvevők között a fiatalabb és a magasabban kvalifikált álláskereső – tudtuk meg Gável Pétertől, az eseményt szervező ÉrMe HR Műhely vezetőjétől. Az állásbörze költségeihez nagyban hozzájárult a tavalyi ÉrMe Jótékonysági Árverésen elnyert támogatás is.

 

Az állásbörze – akárcsak a korábbi esztendőkben – most sem csupán az álláskeresők és az álláslehetőségek összekapcsolását kívánta elősegíteni, hanem a munka nélkül lévőket olyan tudás átadásával is segíteni kívánta, amely hozzájárul ahhoz, hogy megtalálják a helyüket a munkaerőpiacon. „Állást nem mindenkinek tudunk garantálni, de mégsem kell senkinek üres kézzel távoznia" – hangsúlyozza Gável Péter.

 

Idén a vállalkozóvá válás módja, lehetősége, illetve az ezzel kapcsolatban igénybe vehető támogatások adták az állásbörze e „tudásátadó szekciójának" fő témáját. „Jellemző volt, hogy a résztvevők alig-alig rendelkeztek információval arról, hogy a munkaügyi központokban milyen lehetőségek állnak az álláskeresők rendelkezésére. Úgy gondolom, például ebben érdemi segítséget tudtunk nyújtani sokaknak" – teszi hozzá a HR Műhely vezetője.

 

Ugyancsak többen profitálhattak azokból az előadásokból, amelyet a Budapesti ÉrMe Klub két tagja, Hadi Péter és Szente Balázs tartott a vállalkozások mibenlétéről, a vállalkozóvá válásról, mint lehetőségről. Ezután konzultációkra is alkalom nyílt: a két említett cégvezető, valamint a HR Műhely jelen lévő tagjai – Tomori Nóra, Pálfay Erzsébet, Török Zsuzsanna, Gernout Schmidt és Gável Péter – tíz-tíz percben álltak az álláskeresők rendelkezésére, akik személyes kérdéseikre kaphattak választ, tanácsot. Egy-egy résztvevő két ilyen tízperces beszélgetést vehetett igénybe.

 

Az állásbörzén részt vevők végül megállapodtak, hogy továbbra is tartják egymással a kapcsolatot, és egy e célra létrehozott levelezőlistán megosztják egymással az álláskeresés folyamán, illetve esetleges vállalkozóvá válásukkal kapcsolatban szerzett információikat, tapasztalataikat. Gável Péter még hozzáfűzi: „A vállalkozóvá váláshoz a további támogatást meg tudjuk ígérni az ÉrMe nevében is; azok, akik ily módon megtalálják a helyüket, akár klubtagok is lehetnek."

 

Az állásbörzén egyébként körülbelül nyolcvan álláslehetőséggel ismerkedhettek meg a jelen lévők; ezek egy része az ÉrMe Üzleti Hálózat tagjaitól származott, és a másik része sem nyilvános forrásból, hanem az ÉrMe szellemiségéhez közel álló cégektől, intézményektől, magánszemélyektől. Ilyen értelemben is közösségi volt az esemény; mint a HR Műhely vezetője mondja: „így jó eséllyel hasonló értékrendet valló munkavállalók és munkáltatók találhatnak egymásra, ami általában jó kiindulási alap a hosszabb távú, kölcsönösen előnyös munkaviszony kialakulására".

 

Arról jelenleg nincs információ, hogy végül is hányan jutottak ténylegesen álláshoz a börzének köszönhetően, hiszen a rendezvényen a résztvevőknek csupán az egyes álláskínálatokkal kapcsolatos érdeklődésüket volt módjuk jelezni. Az álláspályázat kiírójával való tényleges kapcsolatfelvétel, az interjú, majd a döntés csak ez után következhet.

 

Az állásbörze – akárcsak a korábbi években – most sem volt nyilvános; csak azok kaptak rá meghívást, akik regisztrálták magukat az ÉrMe álláskereső-rendszerében.

 

B. G. 

BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem