Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Hírek

Személyesebb volt ez a Közösségi Állásbörze

2010. 11. 18.

"Nem biztos, hogy mindenkinek jut hal, de hálót azért tudunk és igyekszünk adni." 

Kisebb létszámmal vettek részt az álláskeresők az ÉrMe 2010. októberi Közösségi Állásbörzéjén, de most valóban mindegyikük hozzájárult valamivel a találkozó sikeréhez: aki nem tudott aktuális állásajánlatot hozni, az egy esetben például zeneterápiát ajánlott fel az érdeklődőknek, de volt, aki pogácsát sütött az összejövetelre. A börzén 51 álláskereső 41 álláslehetőség közül válogathatott.

Mint Gável Péter, az ÉrMe HR Műhely vezetője a HÜM-nek elmondta, most először valóban költségmentesen, csak felajánlásokból sikerült megszervezni a Közösségi Állásbörzét. A helyszínt, a Fehér Páva éttermet is ingyenesen bocsátotta rendelkezésre a vendéglátóhely tulajdonosa. E helyszín egyben lehetőséget adott arra, hogy a találkozó lelki tartalma is nagyobb súlyt kapjon: a pinceszinten található kápolnát is felkereshették a résztvevők. Maga a találkozó imával kezdődött, felajánlva az Úrnak az együtt töltött időt.


A lelkiek mellett a szakmai tartalom minőségére is nagy súlyt fektettek a szervezők. A résztvevőket három csoportba osztották, ahol az álláskeresési technikákról, az önéletrajzírásról és az állásinterjúkra való felkészülésről, valamint az állásinterjú-helyzetekben tanúsítandó magatartásról kaptak a gyakorlatban hasznosítható ismereteket. A csoportbeszélgetések után a csoportvezetők „plenáris ülésen" összefoglalták az elhangzott főbb gondolatokat, amelyekről úgy gondolták, hogy mindenkinek érdemes hazavinni. Ezt követően lehetőség nyílt arra, hogy a HR Műhely szakembereivel egyenként is beszéljenek a résztvevők, igény esetén külön konzultációs időpontot is egyeztetve.


Gável Péter szerint a rendezvény újból bizonyította, hogy bevált a Közösségi Állásbörze alapgondolata: „Az a tapasztalatunk, hogy a személyes ismeretségekkel, ajánlásokkal is alátámasztott állásközvetítés a munkavállalók és a munkaadók szempontjából is eredményesebb, mint ennek hagyományos, személytelen formája. Ennek szellemében az ÉrMe Közösségi Állásbörzéjén egyrészt meghíváson alapul a részvétel: azok kapják meg ezt a lehetőséget, akik korábban regisztrálták magukat a hálózat álláskereső adatbázisában. Másrészt az állásbörzén szereplő ajánlatok sem nyilvános forrásokból származnak, hanem az ÉrMéhez közel álló cégektől, intézményektől, magánszemélyektől. Így jó eséllyel hasonló értékrendet valló munkavállalók és munkáltatók találhatnak egymásra, ami általában jó kiindulási alap a hosszabb távú, kölcsönösen előnyös munkaviszony kialakulására" – magyarázza a HR Műhely vezetője, és a csoportos beszélgetések keretében megszerezhető ismeretekre utalva azt is hozzáteszi: „A Közösségi Állásbörze azoknak is igyekszik segíteni, akik nem találnak maguknak álláslehetőséget. Nem tudjuk garantálni, hogy itt mindenkinek jut hal, de hálót azért tudunk és igyekszünk adni."


B. G. 

BGA

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem