Bejelentkezés
English
ÉrMeHáló
||
Főoldal | Hírek

Váltás 40 felett – ahogy a karrier-tanácsadó látja

2010. 06. 21.

A negatív változások juttatják el az embereket arra az álláspontra, hogy új megoldásokban kell gondolkodniuk. 

Kérdés, hogy a változtatásra készülő a családjában megkapja-e ehhez a szükséges támogatást. Az ÉrMe HR Műhelyének egyik szakértője a középkorúak életpályaváltásának problémáiról ír.

 

Egyre népszerűbb, és egyre többen veszik igénybe már Magyarországon is a karrier-tanácsadást, bár az is kétségtelen, hogy a középkorú munkavállalók mind nagyobb számú felbukkanása elsősorban a sorozatos elbocsájtások hozadéka.

 

Az életpálya, karrierpálya időben is hosszú intervallum, gyakorlatilag legalább 50 évet ölel fel. Ezen belül meghatározó szakaszai vannak (pályaválasztás, munkahelyválasztás, karrierválasztások, sok esetben a magánélet függvényében). A szakaszok váltásánál, de az adott szakaszokon belül is bármikor érezheti valaki, hogy tanácstalan, döntésében elakadt, vagy egyszerűen csak kevés az ismeretanyaga. Ekkor szokás karrier-tanácsadóhoz fordulni. Egyre többen ismerik fel ennek a szakmai területnek a fontosságát, és azt, hogy nem haszontalan egy tanácsadóval együtt kibogozni aktuális bizonytalanságainkat. Míg korábban az egyének legfeljebb a pályaválasztás időszakában tartották fontosnak a tanácsadást, most – talán az aktuális gazdasági világválság hatására is – egyre többen kérik ki karriertanácsadó véleményét egy-egy döntésük meghozatalakor. Ebben az is szerepet játszik, hogy ma már nem engedhetik meg maguknak, hogy vargabetűket, kudarcokat, elhibázott lépéseket gyűjtsenek be maguknak.

 

Most nézzük meg, mi bírja rá egyáltalán a munkavállalókat, hogy váltsanak? Az okok sokfélék. Egyre több olyan esettel találkozni, amikor a zenithez közeledve, vagy már azon túl felismerik, hogy valamilyen más irányban, vagy más módon, más erőforrás és időbeosztással szeretnék folytatni szakmai pályafutásukat. Néhány példa felsorolásszerűen: a konkrét vállalat, vagy piaci környezet gazdasági ellehetetlenülése, a saját szerepből való kilépés/kiégés, egy régen áhított szakma, vagy vállalkozás felé való elindulás, valamely morális okok vagy egy személyes/családi trauma utáni „újratervezés".

 

Nők, és férfiak egyforma arányban döntenek úgy, hogy befejezve korábbi pályájukat, lépniük kell. Amiben talán különbséget lehet látni, az az időzítés.

 

Míg a hölgyek már a felismerés egy kezdeti szakaszában cselekszenek – viszonylag hamar a belső hang megszólalását követően – akár még erős érzelmi hatások súlya alatt is, addig a férfiak átgondoltabb, tervezett jövőkép, vagy konkrét igény megfogalmazásával mennek el tanácsadóhoz. Kérdésekben kifejezve a hölgyeknél a „mit tegyek?", a férfiaknál a „hogyan valósítsam meg/álljak hozzá?" kérdés a jellemzőbb.

 

20 év munkaviszony után radikálisan változtatni ma még kevéssé elfogadott, de előbb utóbb azzá kell válnia, mert sok esetben nincs más megoldás.

 

Lássunk egy példát. Tudomásul kell venni, hogy nincs annyi vezetői és kipárnázott pozíció, ahányan várnak/vágynak rá. A verseny élesebbé vált, és egyre kiélezettebb lesz. A vezetővé válás korban egyre inkább lefelé tolódik (bár ezt én magam nem tudom helyeselni a személyiségfejlődés elméletéből kiindulva), és aki nem ért fel a csúcsra mondjuk 40 éves koráig, annak már elég kicsi is rá az esélye egy nagyobb szervezeten belül. A tudás és a tapasztalat viszont ekkorra már bőséggel rendelkezésre áll, és ha adott az ambíció, érdemes olyan váltást megtervezni, ahol akár egy kisebb szervezet vezetőjeként, akár egy saját vállalkozást megalapítva kiteljesedhet a vezetői karrierút. Vagy egy másik példa: vannak, akik munkájuktól megcsömörlenek 20 évnyi ugyanabban a szektorban és munkakörben eltöltött idő után. Mindannyian tudjuk, hogy nincs olyan munkaterület, aminek ne lenne meg a maga pressziója, árnyoldala, vagy valami olyan stresszterhelése, amivel együtt kell tudni élni. Egészséges gondolat az, ha 10-20 év után valaki érez magában annyi tehetséget és bátorságot, hogy valami teljesen új, vágyott területen próbálja ki magát. Arról nem is beszélve – és ez manapság elég gyakori –, hogy ha elbocsájtásról van szó, és az adott fölrajzi régióban se lehetőség, se remény nincs a korábbi munkakör betöltésére, akkor életbevágó ez a hozzáállás, kreatív szemlélet az egyén részéről. Az ezzel kapcsolatos váltás nyilván akkor a legsimább és legperspektivikusabb, ha az alapképzettséghez, a megszerzett tapasztalathoz társítható, azzal rokon vagy hiányszakma a terület. Az sem okozhat problémát, ha teljesen új irányt tűz ki magának az egyén. Ehhez nyilván számba kell venni, elemezni kell, vajon reális-e az elképzelése, milyen alapkészségekre épül a munkakör sikeressége, és milyen képzést feltételez. Meg kell vizsgálni, hogy az adott szakterületnek, szakmai környezetnek jelenleg milyen a felvevő piaca, mik az ezzel kapcsolatos munkaerőpiaci prognózisok Magyarországon és Európában is.

 

Az adott társadalmi, gazdasági körülmények serkentőleg hathatnak a régóta dédelgetett, tán magunknak is alig-alig bevallott önmegvalósítási karrierterveknek.

 

Éppen a negatív változások juttatják el az embereket arra az álláspontra, hogy új megoldásokban kell tudni gondolkodniuk. Nyitottnak kell lenniük a változásokra, ma úton-útfélen úgyis ezt hallani, mert minden, ami minket körülvesz folyamatos változáson megy keresztül. Karriertréningek egyik visszatérő szlogenje: a sikerhez vezető egyetlen komplex képesség megtanulni az alkalmazkodást a munkaerő-piaci feltételekhez.

 

A tapasztalatok alapján az egyik legnagyobb nehézség a környezet, a család sztereotípiamentes, rugalmas viszonyulása a helyzethez.

 

A társadalom még mindig nem fogadja el kellő mértékben, hogy a munkát nem adják, hanem azt nekünk magunknak kell megszerezni. A 80-as évekig a munkaerőpiac nem működött, nem is volt munkanélküliség. A 90-es évektől jelent meg a piacgazdaság és a verseny az élet minden területén. Ma a munkaerőpiac legfontosabb elvárása az élethosszig tartó tanulás (Life Long Learning), amely a jövőben valóban meg fog valósulni. A munkaerőpiaci prognózisok szerint az emberiség tudása ugyanis minden öt évben megduplázódik, és aki lemarad, az nem lesz képes tartani a lépést a fiatalokkal, akik a legfrissebb tudással felvértezve hagyják majd el az iskolapadot. A jövőbeni munkavállalók életük során körülbelül három szakmát és több munkahelyet is váltanak, átlagosan 5 évet fog valaki eltölteni egy munkahelyen, utána váltani fog. Az sem lesz ritka, hogy egyes vállalatoknál csak a projekt alapú munkaszervezés fog dominálni, ezek szerint a munkavállalók csak egy-egy nagy projekt idejére maradnak egy cégnél.

 

A karrier-tanácsadás egyik legfontosabb célkitűzése, hogy segítse azoknak a képességeknek, készségeknek, érdeklődéseknek, értékeknek és viselkedésmintáknak a megtanulását, amelyek képessé teszik az egyént, hogy sikeres életet alakítson ki az állandóan változó munka világában.

 

A család ereje pedig abban rejlik, hogy segítse családtagjait az adott – nem egyszer stresszel telített – helyzetben szeretetteljes támogató légkör megteremtésével. Otthon az embereknek támogatókra van szükségük és nem igazságosztó, „megmondó" családtagokra.

 

Pálfay Erzsébet
KarrierMűhely
www.karriermuhely.hu 

Segélyakciónk 

Nyitólap
Gyűjtés az ukrajnai menekültek megsegítésére - a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátalján végzett munkáját támogatja az ÉrMe Hálózat.

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Kaposvár Klub
ÉrMe Benedictus Klub
ÉrMe Vác Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statútum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Ügyek és projektek
Az üzleti vezető hivatása
Szövetségeseink
ÉrMe-könyvtár
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat  |  Adatvédelem