A legutóbbi ÉrMe-KÉRME közös jótékonysági árverésen támogatásban részesült az Életünk a család! Nonprofit Közhasznú Kft. is, mely iskolákban, közösségekben tart család- és egészségpedagógiai programokat. Dr. Rézné Vitus Csillával, a szervezet ügyvezetőjével, valamint két munkatársával, Tirczka Imréné Zsófival és Hajdu Zoltánné Mártival beszélgettünk.
– Az Életünk a család! elsősorban Budapest környékén tevékenykedik, gyökereit tekintve azonban Kecskeméthez köthető.
Csilla: Valóban, Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes és társa, Déri Éva huszonöt éve indította el a Boldogabb családokért iskolai programot Kecskeméten. A budapesti munkacsoport 2006-ban alakult meg, mi ehhez csatlakoztunk, amikor elvégeztük a Sapientia Főiskola Családpedagógiai Intézetének képzését. 2011-ben önállósodtunk ugyan, de a szakmai együttműködés a mai napig szoros a két szervezet között.
– Programjaitok elsősorban fiataloknak szólnak; számos iskolában tartotok „családórákat". Ez órarend szerinti óra?
Csilla: Igen, többnyire osztályfőnöki óra keretében megyünk. A legjobb az, amikor két órát kapunk: ilyenkor van idő feloldódni, ráhangolódni a témára. Megpróbáljuk „elvarázsolni" a gyerekeket. Célunk, hogy kizökkenjenek az iskolai munkából, és őszintén tudjanak beszélgetni. Van olyan iskola, amelyik projektnapokat szervez: ilyenkor elmaradnak az órák, és egy teljes napunk van a csoportok által választott foglalkozásra. Egyházi iskolákban lelki napokra is szoktunk meghívást kapni.
Egy iskolai projektnapon
– Hogyan fogadnak benneteket?
Zsófi: Mi eddig sosem kopogtattunk: ismerős, szülő, vagy osztályfőnök hívott, ajánlott minket. Ezt jó módszernek tartom, mivel az iskolavezetésnek komoly felelőssége van abban, hogy mit enged az iskola falai közé, és mit nem: szerencsés, ha egy belső ember felelősséget tud vállalni a programért.Tapasztalataink szerint azokban az osztályokban működik jól a program, ahol az osztályfőnök konstruktív partnerünkké tud válni.
Csilla: Az az ideális ugyanis, ha az osztályfőnök is részt vesz a gyerekekkel együtt a beszélgetésekben. Ilyenkor a gyerekek sokkal jobban megnyílnak, őszinte beszélgetések jönnek létre, melyek a társaságot is összekovácsolják. Havonta általában egy alkalommal megyünk egy osztályba, az osztályfőnök azonban minden nap találkozik az osztályával: folytatni tudja a már megkezdett, a köztudatban benne lévő témát – idegenek nélkül.
Márti: Ott van igazán szükség ezekre a foglalkozásokra, ahol a gyerekek nem fogadókészek, nem szeretnek, nem tudnak, nem akarnak megnyílni. Ez azt mutatja, hogy nagyon nagy a gond.
– Mennyi ideig vesz részt egy osztály a programban?
Csilla: Akár több éven keresztül, ha igény van rá. Évente körülbelül nyolc órát tartunk egy osztálynak, és folyamatosan a csapat igényeihez, a fiatalokat leginkább érintő problémákhoz igazítjuk a témákat. Célunk, hogy a gyerekek minél személyesebb szinten át tudják élni, mit jelent számukra a barátság, a szerelem, a szexualitás, a családon belüli kommunikáció vagy a konfliktusrendezés.
– Melyek a legnépszerűbb témáitok?
Csilla: A serdülők körében elsősorban a párkapcsolatok, a szerelem és a szexualitás, amúgy pedig a konfliktuskezelés. A sokszor csak „technikai részletekre" korlátozódó iskolai felvilágosítással szemben mi nem azt tanítjuk, hogy valaki hogyan ne legyen terhes, hogyan használja az óvszert. Már a 9-10 éves lányokat is tanítjuk arra, hogy értékeljék a testüket, értéknek tartsák önmagukat. Meg kell érteniük, hogy nem csak biológiai szerepe, emberi mélysége is van annak, hogy férfiak és nők vagyunk.
– Hogyan látjátok, hogy viszonyulnak ma a fiatalok a családhoz?
Csilla: Az ország számos településén tartottunk órákat az elmúlt években, és a legmeglepőbb különbség, amit tapasztaltunk, az volt, hogy míg a vidéki iskolákban a megkérdezett gyerekek 90 százaléka családban képzeli el a jövőjét, addig a budapesti iskolákban egyre többen utasítják el a családot. Azt mondják, nem kell gyerek, nem kell férj vagy feleség, ellesznek majd egyedül.
– Hogyan tudtok ilyenkor érvelni a család mellett?
Csilla: Nem célunk, hogy meggyőzzük a gyerekeket. Annyi a feladatunk, hogy vitát indítsunk, a fiatalok majd meggyőzik egymást. A lényeg, hogy egymás közt beszéljenek ezekről a dolgokról. Mindenkinek saját magának kell kimondania, hogy miért tart pillanatnyilag ott, hogy nem szeretne családot, az egyéni véleménye amúgy formálódik a közösség által.
– Milyen visszajelzéseket kaptok?
Zsófi: A legnagyobb öröm, amikor halljuk, hogy a gyerekek egymás között beszélgetnek, vitatkoznak az általunk felvetett a témákról, hiszen ez azt jelenti, gondolkodnak ezekről a problémákról. Ahhoz, hogy hosszú távú hatásokat mérjünk, még fiatal a program.
– Hány iskolában fut jelenleg a program?
Csilla: Nehéz erre a kérdésre pontosan válaszolni, mert amióta az önkormányzati iskolák állami kézbe kerültek, sok minden megváltozott; több helyen szünetel a program. Korábban jártunk Fótra, Biatorbágyra, Tökölre, Alsónémedibe és Budapesten mintegy 12 iskolába. Most jelen vagyunk Budakeszi valamennyi iskolájában, ami a kapacitásainkat eléggé leköti, a Fasori Evangélikus Gimnáziumban, a Fóti Ökumenikus Általános Iskola és Gimnáziumban, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban, a Szent Margit Gimnáziumban és projektnapok keretében a Tököli Weöres Sándor Általános Iskolában és az I. kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban is tartunk órákat. Szülőklubot is vezetünk, példaként a Nagycsaládosok Országosok Egyesülete szervezésében zajló Szülők Akadémiája sorozatot emelném ki.
– Mire fordítjátok az ÉrMétől kapott támogatást?
Márti: Saját magunk továbbképzésére. A Gordon-féle konfliktuskezelés módszerét kezdtük el tavaly elsajátítani, ezt a képzést fogjuk a támogatás segítségével befejezni.
R.L.
