Bejelentkezés  |  Hírlevél
English
ÉrMeHáló
||||
Főoldal | Hírek

A boldogság közgazdaságtana

2014. 04. 05.

Ha lemaradt a konferenciáról vagy szívesen meghallgatná újra: honlapunkon is megtekinthetők az előadások! 

 

A KETEG (Sapientia) az ÉrMe Üzleti Hálózattal közösen rendezte 2014. március 28-án A boldogság közgazdaságtana című szakkonferenciát. A boldogság számos szakterület és irányzat témája, amelyet a rendezvény közgazdasági, társadalmi és pszichológiai aspektusból mutatott be előadások formájában, illetve a délutáni műhelymunkák és kerekasztal-beszélgetés keretében az egyén oldaláról is megvilágítva.

 

A rendezvényről honlapunkon képes-szöveges összefoglalót is közöltünk, most alább az előadásokról készült videofelvételek is megtekinthetők (abban a sorrendben, ahogyan a konferencián is elhangzottak).

 

 

Köszöntő – Tóth József, az ÉrMe Üzleti Hálózat elnöke

 

 

 

Köszöntő– Dr. Szántó Zoltán oktatási rektorhelyettes (Budapesti Corvinus Egyetem)

 

 


Köszöntő – Horkay Nándor igazgató, Nemzetstratégiai Kutató Intézet

 

 


Köszöntő – Baritz Sarolta Laura OP, képzési vezető (KETEG, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola)

 

 


Dr. Habil. Aczél Petra egyetemi docens és intézményigazgató (Budapesti Corvinus Egyetem, Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet) – Kommunikációgazdaság: a szó „megtér(ül)ése"

 

 

Az előadás kivetített diái innen letölthetők >> Aczel_Petra_eloadas.pptx

 

 

Prof. Luigino Bruni (Lumsa Egyetem, Róma) - A boldogság nyomában: közgazdaságtan és erényetika

 

 

Az előadás kivetített diái innen letölthetők >> Luigino_Bruni_eloadas.pptx

 

 

Prof. Dr. Kerekes Sándor egyetemi tanár (Budapesti Corvinus Egyetem, Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék) – A boldogság esete a piacgazdasággal

 

 

Az előadás kivetített diái innen letölthetők >> Kerekes_Sandor_eloadas.pdf

 

 

Bogsch Erik vezérigazgató (Richter Gedeon Zrt.) – Lehetséges-e keresztényi értékrend egy tőzsdei cégnél?

 

 

Az előadás kivetített diái innen letölthetők >> Bogsch_Erik_eloadas.pptx

 

 

Dr. Albert Fruzsina szociológius, kutató (MTA) – Miért boldogabbak az emberek az egyik országban, mint a másikban?

 

 

Az előadás kivetített diái innen letölthetők >> Albert_Fruzsina_eloadas.pptx

 

 

Kerekasztal-beszélgetés és Fórum: Merre jár a kékmadár, avagy mi teszi Önt és szakterületét boldoggá? Résztvevők: Dr. habil. Aczél Petra, Bogsch Erik, Prof. Luigino Bruni, Prof. Dr. Kerekes Sándor, Kiss Ulrich SJ

 

 


Workshopok a konferencia végén:


 

 

KeSzi 

Nyitólap

Miért érdemes eljönni a Keresztény Szigetre?

Megkérdeztük a résztvevőket. VIDEÓ!

Tovább»

Könyvtár 

Ajánlott olvasmányok keresztény vállalkozóknak, cégvezetőknek

Nyitólap

Van, ami még hiányzik a listából? Várjuk olvasóink javaslatait.

Tovább»

Eseménynaptár 
2017. szeptember
HKSZCSPSZV
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30
 ÉrMe Bakony - klubest
 ÉrMe Budapest - klubest
 MbJ-konferencia
További események 
ÉrMe Hálózat
ÉrMe Alapítvány
ÉrTe Nonprofit Kft.
Érme Budapest Klub
ÉrMe Szakember Klub
ÉrMe Páty Klub
ÉrMe HR Műhely
ÉrMe Junior Klub
ÉrMe Bakony Klub
ÉrMe Építőipari Kerekasztal
Alapinformációk
Rólunk
Bemutatkozó-kiadványunk
Statútum
ÉrMe-könyvtár
ÉrMe-kapcsolat
Honlap-impresszum
Statute in English
ÉrMe Brochure
Társadalmi szerepvállalás
Katolikus Társadalmi Napok
Állásközvetítés
Jótékonysági árverés
Szövetségeseink
  ©2012 ÉrMe Alapítvány  |  Impresszum  |  Médiaajánlat