Három évre kapott felkérést, hogy vállalja az ÉrMe Hálózat elnöki tisztségét; ez az időszak 2023 márciusában járt le. Kihívásokban gazdag évek voltak ezek: ekkor indult el a Covid világjárvány, ekkor tört ki az ukrajnai háború, s ezek mindegyike alapvetően befolyásolta az ÉrMe életét is. Schumicky György úgy érzi, mégis sikerült előrelépni ebben az időszakban, erősíteni az ÉrMe imázsát a köztudatban. A beszélgetésben szó esik még többek között a leköszönő elnök családi vállalkozásáról, Zirc melletti birtokáról, valamint egy személyes fogadalmáról is.
2020 márciusában kaptad a felkérést, hogy legyél az ÉrMe Hálózat elnöke…
Igen, és őszintén szólva nagyon meglepett, amikor ezt fölvetették az ÉrMe Alapítvány vezetői; nem nagyon tudtam elképzelni, miért éppen rám gondoltak. Talán azért, mert nagy az elfogadottságom az ÉrMében. Dávid Beáta szociológus még jó pár évvel ezelőtt készített nálunk egy szociometriai felmérést, és abból is az derült ki, hogy az ÉrMében én vagyok az egyik központi figura. Tényleg nem tudom, hogyan alakult ez ki. Esetleg úgy, hogy amikor annak idején az ÉrMe-lovasnapokat szerveztük, általában én főztem az ebédet, és nyilván sokan úgy gondolták, hogy a szakáccsal nem árt jóban lenni… A viccet félretéve: tényleg sok tagtársunkkal jóban vagyok, bárkivel jól el tudok beszélgetni, alapvetően nyitott vagyok, és ez hamar kiderül rólam. Szóval most már érteni vélem, hogy miért kértek föl engem, de akkor teljesen váratlanul ért.
Még ennél is váratlanabb lehetett a Covid-járvány, ami épp abban az évben lendült támadásba... Ez mennyiben érintette a te elnöki terveidet?
Akkoriban online térbe költözött minden – így az ÉrMe működése is. Számomra idegen ez az online világ, nyilván nem örültem neki. Egyébként az a tapasztalatom, hogy a nálam fiatalabbaknak ugyan otthonosabb az online világ, de amikor ez kényszerré válik, akkor épp úgy hiányoznak nekik a személyes találkozások, mint mondjuk nekem. Ami pedig a terveimet illeti: szerettem volna végiglátogatni az összes ÉrMe-klubot, jobban megismerni a tagokat, a klubok életét, elképzeléseiket. De a vírustól való félelem minden klubot a virtuális térbe terelt, így aztán nem jutottam el mindenhová. Az ÉrMe Budapest Klubba elmentem, de ezt a csapatot amúgy is ismertem, a vezetői grémium tagja is voltam egy időben. Voltam a pátyi klubban is, ahová rokoni szálak is kötnek az öcsém (Schumicky András) révén, és még meg tudtam látogatni a váci klubot is. Sajnos nem jutottam el az ÉrMe Benedictus Klubba, és – ha jól emlékszem – a kaposváriakhoz se, bár velük a kapcsolatfelvétel megtörtént.
A felsorolásban nem említetted az ÉrMe Bakony Klubot – érthető okokból, hiszen te ott vagy tag...
Ha már a terveimről, motivációimról kérdeztél: elmondhatom, hogy ennek a megvalósításán tulajdonképpen már akkor elkezdtem dolgozni, amikor még nem voltam ÉrMe-elnök: 2019 végén, amikor az ÉrMe Bakony Klub vállalta a hálózat szokásos adventi árverésének és adománygyűjtésének szervezését. Mindig az volt az elképzelésem, hogy az ÉrMének olyan társadalmi szereplőnek kell lennie, ami jelen van a köztudatban, vagyis hogy sok embernek az ÉrMe jusson eszébe, amikor keresztény értékeket képviselő vállalkozókról, vezetőkről van szó, akik készen állnak segíteni a szükséget szenvedőkön. Ahogy a Statútumunkban is szerepel: „…akik számára természetes, hogy az üzleti életben való eredményesség célja nem önmagában a siker, hanem a szűkebb vagy tágabb környezetükben élő rászorulókkal való szolidaritás anyagi alapjainak és az esélyegyenlőségnek a megteremtése”. Azt határoztuk el tehát, hogy az ÉrMének ezt a decemberi jótékonysági akcióját magasabb szintre emeljük. Ezt az elképzelést szerencsére a Bakony klub tagjai is támogatták, sőt voltak, akik oroszlánrészt vállaltak a szervezésben és a lebonyolítás során. Ezért vittük a rendezvényt egy exkluzív helyszínre – a várpalotai Thury-várba –, ezért hívtunk meg rangos vendégeket, akik bár nem tagjai az ÉrMének, jelentős összeggel támogatták a kitűzött célt, akár úgy is, hogy személyesen végül nem jöttek el Várpalotára. Abban az évben a kárpátaljai fogyatékos gyerekek fejlesztését szolgáló intézmény létrehozásához akartuk összegyűjteni a mintegy 24 ezer eurós önrészt (a többit egy EU-pályázat biztosította), és ez a pénz bőven össze is jött. Nem tagadom, hogy voltak az ÉrMében ellenzői is ennek az új koncepció szerint szervezett árverésnek, de azt hiszem, az eredményeket látva az ellenzők többsége is belátta, hogy jó úton indultunk el.
Tévészereplés a 2019. évi jótékonysági est kapcsán - jobbra Schumicky György, balra Szente Balázs (aki 2023 márciusa óta az ÉrMe Hálózat elnöke)
Az ÉrMe Bakony Klubról érdemes azt is megemlíteni, hogy ezt a közösséget valójában te alapítottad, amikor körülbelül tíz évvel ezelőtt Zircre költöztél.
Valóban én voltam a kezdeményező, de abban, hogy a klub végül sikertörténet lett, nagy érdemeik vannak másoknak is, például Zugor Balázsnak, Temesi Gyurinak, Petneházy Csabának, valamint Dózsa Gergőnek, aki akkoriban az ÉrMe Hálózat menedzsere volt. A klubunk fontos sajátossága, hogy nem feltétlenül a „vonalas” keresztényeket fogadtuk be… Annak idején kaptam különböző listákat plébánosoktól és másoktól, hogy kik azon a környéken a rendes keresztény vállalkozók, de aztán kiderült, hogy egyikük-másikuk nem hajlandó eljönni közénk, ha bizonyos más emberek is ott vannak. Így aztán elgondolkodtam: lehet, hogy nekünk a szokásos rendszeren túl másfajta, inkább missziós feladatunk van.
Mind a mai napig vannak közöttünk olyan emberek, akik talán nem a katekézis szigorú értelmében élik mindennapjaikat, de állítom, hogy jobb emberek, hívőbb keresztények, mint a farizeusok. Meggyőződésem, hogy van a klubunknak megtartó ereje, és adunk egymásnak muníciót a nehezebb napokra, élethelyzetekre. Ismerjük egymást, és tudunk bizalommal fordulni gondjainkkal egymáshoz. Valaki egyszer – még jóval a Bakony Klub megalakulás előtt – egy, az „ÉrMe-ség” meghatározásáról folytatott beszélgetésen sok más jellemző között azt mondta: „jó itt lenni”. Nos azt hiszem ezt minden Bakony Klub-tag így gondolja.
Térjünk vissza az ÉrMe-elnökséged időszakához. 2020-ban folytatódott a „nagyszabású” jótékonysági célok sorozata: akkor a Beirútban bekövetkezett tragikus robbanás következtében otthontalanná vált embereknek ment a támogatás.
Akkor már a járvány közepében voltunk, csak online módon lehetett megtartani az ÉrMe Budapest Klub által szervezett jótékonysági estünket. Nem volt kimagasló a bevétel, de annyiban mégis nagy jelentőségű volt, hogy a Máltai Lovagrend magyarországi nagykövetségével és a Hungary Helps államtitkársággal együttműködésben szerveztük a gyűjtést. Ebben az öcsémnek (Schumicky Andrásnak) nagy szerepe volt; ő a máltai lovagrendnek is tagja, és az ÉrMe vezetőségében is a kezdetektől benne van. Egy hajókonténernyi tárgyi adományt – gyógyászati eszközöket, tartós élelmiszereket és egyebeket – küldtünk akkor Libanonba. Ebből a „mustármagból” aztán nagyon komoly segélyakció nőtt ki: a magyar állam a Hungary Helpsen keresztül kétszer egymillió dollárnyi adományról döntött a – jelentős részben egyébként keresztény vallású – libanoni rászorulóknak, és ennek a célba juttatását is ránk, vagyis a máltaiakra és a velük együttműködő érmésekre bízták. Ilyesmire is gondoltam, amikor az előbb arról beszéltem, hogy az ÉrMe legyen jelen a köztudatban.
Sikerült ezt az ismertséget az utóbbi évek jótékonysági akcióival is megerősíteni?
2021-ben mindenképpen, amikor a Covid-árvák megsegítésére, a Regőczi Alapítvány javára gyűjtöttünk a kaposvári jótékonysági esten; erre több, mint 15 millió forint jött össze. Ekkor is voltak ellenző hangok az ÉrMében, hogy talán nem annyira jó ez az ötlet, hiszen ugyanezt a támogatási célt tűzte ki akkoriban a közmédia nagyszabású „Jónak lenni jó” projektje, aminek az árnyékában jelentéktelennek tűnhet az általunk gyűjtött pénz. Annyira azonban mégse volt jelentéktelen, mert ennek köszönhetjük, hogy néhányunkat az ÉrMe-vezetőségből behívtak a műsorba, és kaptunk pár percet, hogy beszéljünk magunkról. Tehát ezt is az ÉrMe-imázs szolgálatába tudtuk állítani.
Fontos itt kiemelni, hogy az ÉrMe Hálózat akkor legfiatalabb tagja, az ÉrMe Kaposvár Klub vállalta a szervezés és lebonyolítás nagy részét, intézték az exkluzív helyszínt, és latba vetve kapcsolataikat egy sor helyi vállalkozót meggyőztek, hogy a nemes célt támogassák. Sikerült olyan közösségi erőt mutatniuk, amivel felülmúltak minden korábbi jótékonysági eredményt.
A hároméves ÉrMe-elnöki szolgálatodra az is rányomta a bélyegét, hogy ebben az időszakban – legalábbis az ukrajnai háború kitörése óta – sok időt töltöttél Kárpátalján. Miért alakult ez így?
Huszonnyolc éve jár a családunk Kárpátaljára. Testvérem alapító tagja a Beregszászi Máltai Szeretetszolgálatnak, amit a kárpátaljai régióban nehéz körülmények között élők támogatására hoztak létre. Így aztán családi vonalon én is néha odacsapódtam, és az évek során ez egyre gyakoribb lett, emberi, baráti kapcsolatok szövődtek. Azóta egy kis hegyi faluban van egy faházunk, a közelben sípályákkal, ahová gyerekeink is szívesen járnak pihenni és kárpátaljai kis közösségek számára is (például cserkészeknek) lehetőséget biztosítunk kikapcsolódásra távol a civilizációs zajoktól. Tehát már jóval a háború előtt erős volt a kötődésünk ahhoz a vidékhez. A háború kitörése után a szeretetszolgálat vezetője, Makuk János barátunk szólt, hogy baj van: a stáb egy része elmenekült az országból, épp akkor, amikor az ország belsejéből érkező menekültek miatt radikálisan nőtt a segítségre szorulók száma. Nyilván senkit nem lehet elítélni, aki a háborútól való félelmében elhagyta az országot. Senki sem tudta hová fajulnak a dolgok, meddig terjedhet a fegyveres konfliktus, hol áll meg a front. Akkor azt mondtam András öcsémnek: ha kell, szívesen kiutazom Beregszászra, hogy segítsek a nehéz helyzet megoldásában. Így tett az ő Maris lánya is, és néhány más önkéntessel együtt heteken át gyakorlatilag folyamatosan kint is voltunk, míg le nem vonult az első nagy menekülthullám.
Az ottani tevékenységeddel alapvetően a helyi máltaiak munkáját segítetted, de ugye mondhatjuk, hogy egyben az ÉrMét is képviselted?
Persze, mondhatjuk, és ennek tényleges tartalma is volt. Rendszeresen kapcsolatban voltunk – hála a Covid-időszakban elsajátított online technikáknak – az ÉrMe-vezetőséggel és -tagsággal. Folyamatosan tudtuk kintről jelezni, hogy mik az aktuális igények, hogy éppen milyen élelmiszerre, bútorokra, egyéb eszközökre, szállításra, vagy éppen pénzre van szükség. Így nagyon jelentős konkrét segítséget kaptunk az ÉrMe-közösségtől és a tagjaink tágabb kapcsolatrendszerétől. Sőt tagjaink közül többen személyes jelenléttel, önkéntes munkával is részt vettek a háború következtében kialakult helyzet kezelésében.
Az egyik ukrajnai segélyszállítmány a sok közül (középen - dobozzal a kezében - Schumicky György)
Hosszan sorolhatnám azokat a magánszemélyeket, cégeket, civil szervezeteket, akik az elmúlt másfél évben támogatták ukrajnai segítő munkánkat, de többségük szívesebben maradna anonimitásban.
Néhány fontos támogató partnert azonban muszáj megemlítenem, akik nélkül elképzelhetetlen lenne a hatékony jelenlét.
Segítő munkánk kárpátaljai bázisa a helyi, Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSz) és lelkes, fáradtságot nem ismerő kis csapatuk. Velük, rajtuk keresztül juttatjuk el a támogatóktól kapott adományokat a rászorulókhoz. Ezen kívül együttműködünk más karitatív szervezetekkel is, mint a görögkatolikus, a református egyház, a Johannita Lovagrend segélyszervezete, illetve árvaházakkal, menekülteket befogadó egyéb intézményekkel.
Az adományok jelentős része Magyarországról, valamint Nyugat Európából érkezik, elsősorban Németországból. Legfontosabb támogató partnerek a Csilla von Boeselager Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amelyek nem csak a rászorulóknak szükséges segélycsomagok szervezésében vállalnak feladatot, hanem jelentős mértékben támogatnak olyan infrastruktúrákkal, amik elengedhetetlenek a hatékony munkához. A BJMSz számára anyagi támogatást adtak egy új „önkéntesház” létrehozásához, ahol a segélyakció keretében a világ számos országából érkező önkéntest kulturált körülmények között lehet elszállásolni. Jelentős pénzbeli támogatást nyújtottak és nyújtanak egy végleges, saját raktárbázis felépítéséhez, valamint járművek beszerzéséhez, amikkel hatékonyan tudjuk eljuttatni a segélycsomagokat a szükséget szenvedőkhöz.
Nem okozott akkor problémát, hogy hetekre elszakadtál az itthoni életedtől, vállalkozásodtól?
Azért tudtam ezt megtenni, mert a cégünkben szerencsésen lezajlott a generációváltás: ma már az öcsém fia, Pali vezeti az SCH-PS Kft.-t. Én már csak szenior tanácsadó vagyok. Ennek köszönhető, hogy időben és anyagilag is belefért a távollétem, illetve fontos Pali támogató hozzáállása, hogy biztosítja számunkra a hátteret.
Ha jól gondolom, most már nincs szükség arra, hogy „főállásban” vegyél részt a beregszászi szeretetszolgálat menedzselésében. Mennyi időt töltesz ott mostanában?
Az időbeosztásom nagy általánosságban úgy néz ki, hogy körülbelül egyharmadnyi időt szánok a kilencvenedik évében járó, gondozásra szoruló édesanyámra, egyharmadnyi megy Kárpátaljára, a maradékra pedig otthon van szükség: a családra, a házra, a kertre is kell energiát fordítanom. Kellene több idő arra is, hogy teljesítsem egy fogadalmamat: a lányom leukémiás megbetegedése után felajánlottam, hogy Zirc mellett a birtokunkon álló hegy tetejére állítok egy keresztet, akkorát, ami a 82-es útról is látszik. Egy hét méteres fakeresztről van szó, amihez a faanyag már megvan, beszereztem a vasat is a befogadó szerkezethez, még a betonalapot meg kell csinálni, és erdőt is kell irtani azon a területen. Nem egyszerű a dolog, mert teherautóval nem lehet oda feljutni, csak traktorral, és persze áram sincs. Lassan, de haladok a megvalósítási munkákkal. Azon is gondolkozom, hogy ez a „leukémiakereszt” az egyik állomása lehetne egy olyan rendhagyó kálváriának, amiben azok állítanának kereszteket, akiknek a családjában valamilyen súlyos betegség volt. Nem baj, ha akár kilométerekre lesznek egymástól ezek a keresztek, az a lényeg, hogy be lehetne járni ezeknek a sorozatát, mint egy zarándokutat. Nyilván azért is jutott ez az eszembe, mert az ÉrMét időközben megkeresték, hogy legyen a Via Calvaria projekt gazdája, ami a 2023-as „Veszprém Európa Kulturális Fővárosa” program keretében valósul meg - az ÉrMe Alapítvány hátterével. Ez is az én elnökségem időszakában indult el, és – úgy gondolom – ez is az ÉrMe társadalmi elismertségének a jele.
Beszéljünk még egy kicsit erről a zirci birtokról… Mire használja ezt a családotok? Csak ott laktok, és nézitek a szép tájat, vagy valamilyen gazdálkodás – netán állattartás – is folyik ott?
Nem ott lakunk, hanem bent Zircen, a birtokkal pedig alapvetően turisztikai elképzeléseim voltak. Az ukrán háború sok mindenre jó ürügy – én is elmondhatom, hogy amiatt nem haladtunk ezzel. Állataink is voltak, azokat akkor adtuk el, amikor a lányom leukémiás lett, és ezért néhány évre Budapesten kellet berendezkednünk. Egyébként mostanában épp egy kisebb Regnum Marianum-csapat táborozott a hegyünk lábánál; igaz, minden infrastruktúra nélkül, de valóban nagyon szép helyen, szinte érintetlen természeti környezetben. A lányom – aki egyébként meggyógyult, hála Istennek – azt vetette fel, hogy akár hosszabb távon is próbálhatnánk táborhely céljára hasznosítani a területet.
Arra is visszatérhetnénk egy gondolat erejéig, amit a cégetekben megtörtént generációváltásról mondtál. A te „szenior tanácsadói” szereped csak formalitás, vagy azért még részt veszel az SCH-PS Kft. életében?
Egyáltalán nem csak formalitás. Rendszeresen leülünk, és Pali unokaöcsém beszámol nekünk – öcsémnek és nekem – az aktuális ügyekről, együtt döntünk stratégiai kérdésekben, például a szükséges fejlesztésekről. Nem szeretnénk teljesen elengedni a dolgokat, hiszen azért még ebből a cégből van a jövedelmünk.
Szerencsések vagytok, hogy családon belül van valaki, aki továbbviszi a vállalkozást; sok esetben ez nem jön össze. A te gyerekeidnek nincs olyan ambíciójuk, hogy a cégetek vezetésében dolgozzon tovább?
Úgy tűnik, nincs. A fiam dolgozott egy ideig nálunk műszerészként az egyetem mellett, de most, hogy lediplomázott, inkább külföldre szeretne menni, világot látni. Ezen mondjuk nem csodálkozom, mert én is fontosnak tartom ezt a tapasztalatszerzést, én is bejártam a világot. Talán kevesebb ország van, ahol nem jártam, mint ahol már igen. Biztosan ennek is köszönhető az, amit a beszélgetésünk elején mondtam: az átlagosnál nyitottabb vagyok, szélesebb optikával tudom látni a világ dolgait. Az ÉrMének ugye az a jelmondata, hogy „az üzlet több, mint profit” – ehhez kicsit hasonlít, amit én szoktam mondani: „nem a pénztől leszel gazdag, hanem attól, amit megélsz”.
Bethlenfalvy Gábor
